Gyerekkora legelső éveit egy vitatott vallási szektában töltötte, egy olyan közegben, ahol a „szabad szerelem” erénynek számított, engedelmességet követeltek, és a gyerekeket arra tanították, hogy készüljenek a második eljövetelre. Egy darabig kívülről majdnem békésnek tűnt az élet, aztán hirtelen minden megváltozott.
Egy egészen más gyerekkor
1973-ban született az olaszországi Firenzében, ír származású művész apától és amerikai írónő anyától, Territől. Az apja a Children of God olaszországi ágát vezette, így míg más gyerekek biciklizni tanultak és iskolába jártak, a későbbi sztár kommunákban élt.
Szüleivel egész Európát járta, miközben azt figyelte, ahogy a felnőttek olyan életformát élnek, amihez ő soha nem tudott igazán kapcsolódni. Hitében hitt Istenben, de a nőknek szánt merev szerepekkel és a szekta „hippi” külsejével soha nem tudott azonosulni.
Később úgy emlékezett vissza, hogy már kislányként látta, valami nagyon nincs rendben. „Emlékszem, ahogy néztem, hogyan bánnak a [kultusz] férfiak a nőkkel, és nagyon korán eldöntöttem, hogy nem akarok olyan lenni, mint azok a nők. Gyakorlatilag azért voltak ott, hogy sze.xuálisan szolgálják a férfiakat, lehetett több feleséged is” – mondta a People-nek.
Nem volt hajlandó úgy öltözködni, mint a többi lány, és nyíltan lázadt az ellen az elvárás ellen, hogy a nők a férfiakat szolgálják. Egyáltalán nem illett a rendszerükbe, és pontosan tudta ezt.
Fiatalon úgy lázadt, hogy egy sor Bibliát felgyújtott, és következetesen „nem”-et válaszolt, ha bárki megkérdezte tőle, „befogadta-e Istent a szívébe”. Sokszor viccelődött azzal, hogy miközben a szektában mindenki természetes, földközeli külsőt favorizált, „úgy jöttem ki az anyaméhből, hogy vörös rúzst lengettem”.
A menekülés a szektából
Egy ponton azonban a helyzet sokkal sötétebb irányba fordult. Amikor a közösségben suttogni kezdtek a felnőtt-gyerek sze.xuális kapcsolatok lehetőségéről, az apja pánikba esett. Félt, hogy a lánya célponttá válik, és kétségbeesett lépésre szánta el magát: összeszedte a gyerekeit, elhagyta Olaszországot, és végleg szakított a csoporttal.
Az Egyesült Államokba való beilleszkedés, egy szektából való szökés után, egyáltalán nem ment zökkenőmentesen. „Mindenkit unalmasnak láttunk” – emlékezett vissza később.
Tinédzseréveit Portland utcáin töltötte, gyakran szökésben, és a város drag queenjei között talált menedéket. Ők lettek számára egy különös, de védelmező választott család.
Amikor a szülei elváltak, Seattle-be költözött az apjához, és egyszerre járt a Roosevelt Highba és a Nova Alternative Highba, miközben a McDonald’sban dolgozott, hogy fenn tudja tartani magát. 13 éves koráig balettozni tanult, de 15 évesen olyan döntést hozott, amelyre sok felnőtt sem lenne képes: jogilag emancipáltatta magát, és teljesen megszakította a kapcsolatot a szüleivel.
Évekkel később visszatért abba a kis olasz városba, ahol gyerekként a szektában élt, ezúttal akkori párjával, Marilyn Mansonnal. A helyiek megdöbbenve látták viszont a lányt, aki egykor csendesen élt közöttük, most pedig híres, teljesen megváltozott nőként tért vissza.
Az áttörés: Sikoly, 1996
Néhány kisebb szerep után az 1990-es évek elején végre eljött a nagy lehetőség. A Sikoly (1996) című kultikus horror-slasher film szereplőválogatásán olyan színésznőt kerestek, aki egyszerre merész és sebezhető, „szemtelen”, „cinikus”, ugyanakkor ártatlan is tud lenni.
Pont erre a különös keverékre volt szükségük, és meg is találták benne. Tatum Riley szerepe lett az első igazán nagy ugródeszka Hollywood felé. A lány, aki egy vallási szektában nőtt fel, hirtelen hollywoodi sztárként tűnt fel.
A neve: Rose McGowan.
A Sikoly sikere után gyorsan a hollywoodi gyorssávban találta magát. Az 1990-es évek végén egymás után jöttek a figyelemfelkeltő filmek, mint a Végig az úton, a Vak szenvedély és a kultkedvenc Kemény dió. Ezek a szerepek egyre erősebben formálták azt az imázsát, amely szerint ő az egyik legkarizmatikusabb, legnehezebben beskatulyázható színésznő a korszakban.
Bűbájos boszorkák, Tarantino és a hírnév csúcsa
A 2000-es évek elején még nagyobbra nőtt a neve. A Bűbájos boszorkák című sorozatban Paige Matthews szerepében 2001 és 2006 között hetente milliókat ültetett a képernyők elé. Ekkor már igazi háztartási név lett.
A filmek világában sem tűnt el. Fontos szerepet kapott a Talpig majom (2001) című különös fantasyben, majd a Grindhouse – Halálbiztos (2007) dupla moziban, Robert Rodriguez és Quentin Tarantino közös projektjében lépett ismét nagyot előre.
A Grindhouse-ban nyújtott alakítása annyira erős és vakmerő volt, hogy jelölték Saturn-díjra a legjobb színésznő kategóriában, és Scream Awardra is. Ezzel végképp az egyik legbátrabb, legkarakteresebb színésznőként tartották számon.
A háttérben azonban komoly küzdelmek zajlottak, amelyekről kevesen tudtak.
Testképzavar, gyász és függőségek
Az 1990-es évek elején McGowan evészavarba csúszott, kétségbeesetten próbálta 38 kilóra lefogyasztani magát, hogy hasonlítson a magazinokban látott modellekre. Később azt írta, hogy soha nem tudott 42 kiló alá menni. „Kudarcnak éreztem magam” – vallotta be.
Az evészavarral vívott harca akkor fordult, amikor 1993 elején megismerkedett Brett Cantorral, a hollywoodi Dragonfly klub társtulajdonosával. Kapcsolatuk azonban tragikusan rövid volt: Cantort 1993 júliusában brutálisan meggyilkolták, agyonkéselték az otthonában. Rose szerint a halála „összetörte” őt. Az ügyet azóta sem oldották meg.
1997-ben romantikus kapcsolatba kezdett a rockzenész Marilyn Mansonnal. Úgy írta le, mint „az egyik legédesebb embert, akivel valaha találkoztam”, és azt mondta, ez a kapcsolat átmeneti menekülést adott neki a felelősségek nyomása elől. „Elmentem a cirkusszal. Három és fél évig erre volt szükségem. Csak arra, hogy ne kelljen felelősséget vállalnom, hanem szórakozzak. Aztán egyszerűen felnőttem” – mondta.
1999 februárjában eljegyezték egymást, de 2001-ben végül szakítottak.
„Én voltam az első” – a MeToo egyik szikrája
Rose McGowan neve nem csak a filmjei miatt került az újságok címoldalára. 2017 októberében nyilvánosan megvádolta Harvey Weinsteint, a Miramax egykori vezetőjét, hogy 1997-ben, a Sundance Filmfesztiválon megerőszakolta.
A vádja lavinát indított el, és ráirányította a figyelmet a Hollywoodban elterjedt sze.xuális visszaélésekre. Később azt mondta, hogy sokan „az elsők egyikének” nevezték, aki megszólalt, ő viszont úgy érzi, ő tényleg az első volt, aki felhívta a The New York Timest, és elindította az ügyet. „Ők kapták a Pulitzer-díjat, én meg anyagilag szenvedek. Undorító. Fura volt nézni, mennyire élvezték, hogy ünneplik őket” – mondta a The Guardiannek.
A Sikoly egykori sztárja azt is állította, hogy az ügyről beszélt Ben Afflecknek, a Fantomok című film egyik társ-szereplőjének, és azt érezte, hogy ő is része volt a hallgatás falának. Beszélt arról is, hogy a Bűbájos boszorkák forgatásán mérgező munkakörnyezet uralkodott.
Miután McGowan megszólalt, sorra léptek elő más nők is a szórakoztatóiparból, saját történeteikkel. Végül több mint 80 nő vádolta Weinsteint különféle sze.xuális visszaélésekkel. A #MeToo hashtag alatt világszerte nők milliói osztották meg tapasztalataikat, és társadalmi szinten indult el beszélgetés a hatalommal való visszaélésről.
2019 októberében McGowan polgári pert indított Weinstein ellen, többek közt szervezett bűnözésre hivatkozva, de 2021 decemberében egy szövetségi bíró elutasította a keresetet.
Mexikó, egyszerűbb élet, új identitás
Ma már nagyon más életet él, mint fénykorában. New Yorkból Mexikóba költözött, Tulum (Quintana Roo) városában telepedett le, és állandó tartózkodási engedélyt szerzett. Többször kijelentette, hogy nem akar visszaköltözni az Egyesült Államokba.
„Az apám 35 évig Mexikóban élt, és én is imádom Mexikót. Te quiero much, mi amores. Hihetetlen ország. Hihetetlenül sokszínű földrajzilag és kulturálisan, és nagyon különleges. Annyi öröm van itt” – mondta egy Bűbájos boszorkák panelbeszélgetésen a 90s Con 2025 rendezvényen.
Egy másik interjúban arról beszélt, hogy a hírnév soha nem volt kényelmes számára. „Zavarba ejtőnek találtam, hogy olyasmiért reagálnak rám, ami nem is én vagyok” – mondta. „Nem adott adrenalinlökést. Épp az ellenkezőjét éreztem, és úgy tekintettem rá, mint a nappali munkámra, ami egyszerűen rendkívül furcsa.”
McGowan azt is elmondta, hogy egy 2007-es, Rosario Dawsonnal közös, kihívó fotózás a Rolling Stone számára volt az a pont, amikor végleg elege lett abból, hogy sz.exszimbólumként kezelik. „A Rolling Stone címlapján voltam, műbarnítással, pisztolytáskával és mellekkel” – mesélte a Flatt művészeti magazinnak. „Azt gondoltam, elég volt. Elegem van abból, hogy folyamatosan sz.exualizálnak.”
Ez az élmény hozzájárult ahhoz, hogy lassan kifaroljon Hollywoodból. Bevallotta, hogy „kicsekkolt” a rendszerből, és rájött: „Nem arra születtem, hogy színésznő legyek.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy radikálisan más befejezés
A valaha kultusz-szektában nevelkedett kislányból hollywoodi horrorikon, majd a MeToo egyik legfontosabb hangja lett, végül pedig egy csendesebb, mexikói életet választó nő. A reflektorfényt szándékosan hagyta maga mögött, hogy saját feltételei szerint éljen, jóval egyszerűbben, kevesebb zajjal és elvárással, mint amit Hollywood valaha is kínálni tudott.
