Első ránézésre olyan volt, mint bármelyik kislány, ragyogó szemek, szőke haj, félénk mosoly.
A kedves arc mögött azonban fájdalom, elhanyagolás és olyan titkok lapultak, amelyek bárkit megnyomoríthattak volna.
Anyja eltűnt
1956-ban született egy csendes michigani kisvárosban, és már a kezdetek kaotikusak voltak. Négyéves korában 20 éves édesanyja összepakolt és elment, magára hagyva őt és a bátyját.
Később az anya azt mondta, valószínűleg ez volt élete legnagyobb hibája.
Szinte ugyanebben az időben 23 éves apja, akit egy fiatal lány elrablása és bántalmazása miatt börtönöztek be, a rácsok mögött öngyilkos lett.
A gyerekek ezután a nagyszülőkhöz kerültek. A biztonság helyett azonban újabb rémálom következett. A nagymamáról azt mondták, hogy ivott, a nagyapát pedig erőszakosnak, sőt ragadozónak tartották.
„Oda kellett volna adni őket… idegeneknek. A családunkban a gyerekbántalmazás egy formája zajlott. Apám szavakkal bántalmazott. Anyám is szavakkal bántalmazott, és mindig azt hallgattuk, hogy semmirekellők vagyunk” – mondta később a lány anyja a The Tampa Bay Timesnak.
Az állam gondozottja lett
Tizenhárom évesen teherbe esett, bántalmazás következtében. Pletykák terjedtek, hogy talán a saját bátyja volt az apa. Sokan inkább azt állították, hogy a nagyapa egyik ismerőse erőszakolta meg.
A családtagok a The Tampa Bay Timesnak elmondták, hogy akkoriban senki sem hitt neki. Rendőrségi feljelentés nem készült.
A csecsemőt örökbe adta, abban bízva, hogy a fiú jobb életet kaphat, mint amilyen neki jutott.
Nem sokkal később újabb csapás érte. Meghalt a nagymamája, akit ő „igazán tiszta és rendes” asszonynak írt le, aki nem ivott és nem káromkodott. Ezután a nagyapja is önkezével vetett véget életének.
Ő és a bátyja, Keith, állami gondozottak lettek. Már 11 évesen szexuális kapcsolatba bonyolódott az iskolában cigarettáért, drogért és ételért. Magányosan, kétségbeesve tinédzserként otthagyta az iskolát, az utcán élt, apró bűncselekményekből és prostitúcióból tartotta fenn magát.
A következő évtizedben lopás, garázdaság és testi sértés miatt vették őrizetbe újra és újra, a priusza évről évre vastagodott.
Huszonéves kora közepére Floridába sodródott, és a név, amelyet addig alig ismertek, hamarosan a legrosszabb okból vált országosan ismertté. 1989-ben egy férfi holttestére bukkantak Daytona Beach közelében, egy erdős részen, több lövéssel végeztek vele. Két héttel később a rendőrség egy autóst stoppoló nőhöz kötötte az ügyet.
Amikor elfogták, nem egyetlen gyilkosságot vallott be, hanem többet is. Sorra kerültek elő a férfi áldozatok Közép-Florida különböző pontjain.
Azt állította, önvédelemből lőtt, mert minden férfi meg akarta erőszakolni, és az életéért küzdött.
„Nem vagyok férfigyűlölő” – mondta az Orlando Sentinelnek 1991 márciusában. „Annyi traumán mentem át, hogy vagy sokkban járok, vagy annyira hozzászoktam, hogy szemétként bánnak velem, hogy ez lett az életem része.”
„A halál dámája”
Az ügyészek mást láttak. Szerintük hideg fejjel ölő nő volt, aki csapdába csalta a férfiakat, végzett velük, és elvette a holmijukat.
A tárgyalás idejére azt állították, hogy egy év alatt hét férfit ölt meg. A sajtó „Amerika első női sorozatgyilkosaként” emlegette.
A neve azóta is hírhedt, a történetét könyvek, dokumentumfilmek és hollywoodi alkotások dolgozták fel.
Ő volt Aileen Wuornos, a „halál dámája”.
„Wuornos olyan gyilkos, aki rabol, nem pedig olyan rabló, aki öl. Nagyon is sorozatgyilkos benyomását kelti” – mondta Steve Binegar vezető nyomozó 1991-ben.
A tárgyalás hamar médiacirkusszá vált. Wuornos kitartott amellett, hogy minden eset önvédelem volt olyan férfiakkal szemben, akik bántani akarták. Az esküdtszék nem hitt neki. 1992 januárjában bűnösnek találták és halálra ítélték.
Hat halálos ítéletet kapott, erről részletek itt olvashatók: https://capitalpunishmentincontext.org/node/77456.
A bíróságon azt mondta: „Olyan bűnös vagyok, amennyire csak lehet. Azt akarom, hogy a világ tudja, megöltem ezeket a férfiakat, jéghidegen. Régóta gyűlölöm az embereket. Sorozatgyilkos vagyok. Hidegvérrel öltem meg őket, nagyon csúnyán.”
A halálsoron a floridai Broward Correctional Institution intézetben várta a kivégzését, és rendszeresen bírálta a halasztásokat.
„Nincs értelme életben tartani” – mondta 2001 júliusában. „Pazarlás az adófizetők pénzéből. Megöltem azokat a férfiakat, kiraboltam őket. És újra megtenném.
„Semmi értelme életben tartani vagy bármi másnak, mert megint ölnék. Gyűlölet kúszik végig a rendszeremen.”
Utolsó szavai
- október 9-én méreginjekcióval végezték ki. A 46 éves nő utolsó mondata ez volt:
„Annyit szeretnék mondani: a sziklával hajózok. Visszatérek, mint a függetlenség napja, Jézus és június 6-a, mint a film, a nagy anyahajó, meg ilyenek. Visszatérek.”
A bűnök sokkolták a világot, a múltja mégis felveti a nyugtalanító kérdést: született szörnyeteg volt, vagy azzá formálták az élete sebei?
