A 1972-es Oscar-gála igazi időutazás, amely megmutatja, hogyan változott Hollywood egy szebb korszakában.
Ezen az estén nem egyszerűen díjakat adtak át, hanem tényleg megünnepelték a filmeket és azok alkotóit. Az utóbbi évek Oscarjai sokszor kiszámíthatónak és túlzottan hivalkodónak tűnnek, mintha inkább a látvány és a sztárok csillogása lenne a fontos, nem pedig az emberi történetek és a teljesítmény.
A 44. Oscar-gála ezzel szemben tele volt valódi örömmel, őszinte elismeréssel és maradandó pillanatokkal. Visszanézve ezt az estét, tényleg úgy érezhetjük, mintha Hollywood aranykorába csöppentünk volna, ahol minden gesztus és minden ruha a csillogásról szólt.
Történelmi év volt
A 44. Oscar-gálán olyan filmeket díjaztak, amelyek ma is meghatározók a mozitörténetben. A Francia kapcsolat öt díjat nyert, köztük a Legjobb film díját, William Friedkin a Legjobb rendező lett, és Gene Hackman a Legjobb férfi főszereplő elismerést kapta Jimmy “Popeye” Doyle alakításáért.
A film őszinte, nyers stílusa és legendás autós üldözései új mércét állítottak fel, hatása ma is érezhető. Gene Hackman ekkor megdöbbentően őszintén beszélt arról, mennyire megviselte a forgatás, de mennyit fejlődött általa.
Ezen az estén más jelentős alkotásokat is elismertek. Stanley Kubrick Mechanikus narancsa heves vitákat gerjesztett, miközben elismerést is kapott, a Hegedűs a háztetőn visszahozta a klasszikus zenésfilmek hangulatát, Az utolsó mozielőadás pedig nyolc jelölést szerzett, és Cloris Leachman, valamint Ben Johnson színészi munkáját külön is kitüntették.
A csillogás visszatért
A gálán elhagyták az elmúlt évek hippis és extravagáns öltözékeit, helyettük elegáns, klasszikus ruhákban tündököltek a sztárok. A selymek, brokátok, elegáns ékszerek és prémek jelezték, hogy visszatért a valódi hollywoodi pompa. Jane Fonda egyedülálló módon jelent meg nadrágkosztümben, ami akkoriban igazán bátornak számított, de az este hangulatát alapvetően a nőiesség és az elegancia uralta.
Tüntetések a vörös szőnyegen kívül
A Los Angeles-i Music Center előtt természetesen rengeteg rajongó gyűlt össze, hogy megpillantsák kedvenceiket. Az este azonban nem múlt el feszültség nélkül, hiszen tüntetők jelentek meg, akik főként a Piszkos Harry című film ellen tiltakoztak, mert szerintük túl kedvezően mutatta be a rendőri erőszakot.
Isaac Hayes történelmet írt
A zenei betétek idén is meghatározták az estet. Isaac Hayes első afroamerikainak számított, aki Oscar-díjat nyert a Legjobb eredeti dal kategóriában a Shaft főcímdaláért. A színpadon, félmeztelenül, láncokba burkolózva játszott, és táncosok kísérték. Előadása végén füstfelhőben tűnt el – a közönség ámulattal figyelte.
Betty Grable búcsúja
Történelmi pillanat volt Betty Grable felbukkanása is. Ő a harmincas-negyvenes évek egyik legnagyobb sztárja volt, legendás fürdőruhás plakátja és filmjei révén. Akkoriban Amerika legjobban kereső színésznője volt, sőt híresen egymillió dollárra biztosította lábait.
A gálán egy ragyogó türkiz ruhában jelent meg, de sajnos ez volt egyik utolsó nyilvános szereplése: alig egy évvel később, mindössze 56 évesen hunyt el.
Charlie Chaplin visszatért
Az este egyik legérzelmesebb pillanata Charlie Chaplin díjazása volt. Chaplint húsz évre kitiltották Amerikából, mert kommunista szimpátiával vádolták. Most visszatérhetett, hogy átvegye életműdíját. Nyolcvankét évesen jelent meg, botjára támaszkodva, hatalmas tapsvihar fogadta, amely mintegy 12 percig tartott – ez a leghosszabb állótaps az Oscar történetében.
Chaplin elérzékenyülve köszönte meg a kitüntetést: „Ez nagyon megható pillanat számomra. Köszönöm, hogy itt lehetek, Önök csodálatos emberek.”
Az új generáció találkozott a régivel
A 1972-es gála különleges volt, mert régi legendák és friss tehetségek együtt voltak jelen. Jane Russell, Jane Powell, de a feltörekvők közül Jack Nicholson, Gene Hackman, Cloris Leachman és Raquel Welch is a középpontban álltak.
A vörös szőnyegen mindenki elegáns volt, a hangulat magával ragadó, az egész este a klasszikus hollywoodi varázst hozta vissza.
Egy fénykép, amelyen Raquel Welch, Cloris Leachman és Gene Hackman láthatók együtt, jól összefoglalja a korszak szellemét. Leachman abban az évben elnyerte a Legjobb női mellékszereplő díját, Hackman örült a saját sikerének, Welch pedig határozott fellépésével és szépségével példázta, hogyan kezdtek a nők egyre nagyobb teret nyerni a filmes világban.
Egy korszak tükre
Ez a fotó nemcsak egy pillanatot örökít meg, hanem három, a filmes világra jelentős hatást gyakorló egyéniséget is. Leachman győzelme azt mutatta, hogy a hetvenes években a karakterközpontú történetmesélés egyre fontosabb lett. Hackman, Welch és Leachman együttese pedig jól jelzi, mennyire változóban volt a filmipar ekkoriban – nyitottabbá vált az új ötletekre, és a történetek is más irányt vettek.
A 1972-es Oscar-díjátadó valóban páratlan est marad: megmutatta, milyen az igazi filmes ünnep, ahol a tehetség, az emberi történetek és a valódi érzelmek állnak a középpontban.
