Kovács Áront is mélyen megviselte, amikor megtudta kollégája halálhírét.
Alig egy hónap telt el azóta, hogy bemutatták közös projektjüket, amelyben rengeteg ismert színész vett részt.
Most szinte mindenki összetört, aki együtt dolgozott Kálloy Molnár Péterrel.
Kálloy Molnár Péter váratlan halála sokkolta a szakmát. Ma, december 1-jén hunyt el, 55 évesen.
Az utóbbi időben legújabb ötletén dolgozott, az Ez Tiszta Őrület – Improvizációs Activity című előadáson, amelyben többek között Kovács Áron is szerepelt. A különleges estét nagyjából egy hónapja mutatták be, és már a következő évre is több időpont le volt kötve. Áron most a Borsnak mesélt a hirtelen tragédiáról.
A család elmondása szerint rák állt a halál hátterében.
A műsorvezető sem részletezte a betegséget, de annyit elárult, hogy a projekt résztvevői tisztában voltak vele.

„Együtt dolgoztunk ezen az Activity projekten, ami az ő fejéből pattant ki. Tulajdonképpen az alapító távozott most közülünk, és a produkciót is itt hagyta ránk.
Nagyon nehéz erről beszélni, mert elképesztően energikus, vicces és fantasztikus előadó volt, és gyakorlatilag a hátán vitte az egészet. Péter volt a lelke az előadásnak, igazi gyermeke volt ez neki, mi pedig próbáltunk felnőni mellé”
mesélte megtörten Kovács Áron.
„Mindenkit hidegzuhanyként ért, hogy ennyire hirtelen következett be a baj. Tudtuk, hogy valamilyen betegséggel küzd, de ez egyáltalán nem látszott rajta. Úgy viselte, hogy ha nem mondja, el sem hisszük. Hiába tudtuk, hogy beteg, mégis azt gondoltuk, még hosszú évei vannak hátra”
tette hozzá.
Betegen is előre tervezett

A hírek szerint tavasszal derült ki a betegsége.
Több fellépést is le kellett mondania, és kezelésekre járt, de a környezete azt látta, hogy Péter mégis a jövőbe tekint.
Úgy számolt, hogy az új improvizációs projekt igazán 2026-ban fut majd fel, és rengeteg új est vár még rá.
„Én csak az egyik résztvevője vagyok ennek az egésznek, ezért nem tudom, mi lesz a folytatás. Ez egy olyan előadás, ahol mindig más csapat áll össze. Nincsenek klasszikus értelemben vett szerepek, inkább játékosok vannak, akik cserélhetők (csak ebben az értelemben, semmilyen másban nem). Így az előadások alapvetően tovább tudnak menni”
magyarázta Áron.
Közben azt is elmondta, hogyan képzeli el, mit szólna ehhez maga Kálloy Molnár Péter
.
„Nyilván pótolhatatlan az ő személye, ezt mindenki érzi. De azt gondolom, ő azt szeretné, hogy a produkció menjen tovább. Ahogy ismertem, most is kinevetne minket, és azt mondaná:
»Gyerekek, komolyan? Ne csináljátok már! Ne hozzatok rám szégyent, nyomjátok tovább!«
Az a nehéz, hogy közben ott van az emberben a gyász és a szomorúság. De ha belegondolok, ő életében mit reagált volna arra, hogy itt ülünk magunkba roskadva, akkor biztos vagyok benne, hogy kikérné magának. Lepirítana, és elzavarna minket, hogy ne szomorkodjunk miatta”
mondta fájdalmas mosollyal.
Úgy tűnik, ebben valószínűleg a családja és a barátai is egyetértenének vele.
Kálloy Molnár Péter mindvégig dolgozott, tervezett, és a munkában találta meg az erejét, még akkor is, amikor már komoly betegség árnyéka kísérte a mindennapjait.

