Gyerekként ragyogó tekintetű, élénk kislány volt, akinek a jelenléte azonnal beragyogott egy szobát. Hatéves korára már egész Amerika látta a tévében. A kulisszák mögött viszont az élete tele volt fájdalommal és szorongással.
Egy magányos, terhekkel teli gyerekkor
Gyerekkori fotóit nézve nehéz elhinni, hogy ez a pici, ártatlannak tűnő lány ennyi terhet cipelt. A valóság az volt, hogy a gyerekkora egyáltalán nem volt idilli. Egy irányító, kontrolláló szülő árnyékában nőtt fel, állandó anyagi gondok között. A családban súlyos betegség is jelen volt, ami még több feszültséget hozott egy amúgy is törékeny otthonba.
Ahelyett, hogy egyszerűen gyerek lehetett volna, nagyon hamar ő lett az, akire a család minden reményt, sokszor a terheket is rátette. Fiatal vállain hordta mindazt, amit egy felnőttnek is nehéz lenne elviselni. 1992. június 26-án született Kaliforniában, Garden Grove városában, szerény körülmények között. Családja a The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints közösségéhez tartozott. Otthon tanult, elzárva a vele egykorú gyerekektől, ami tovább fokozta az elszigeteltség érzését.
Az édesanyja a rákdiagnózis után kényszeres felhalmozásba menekült, és lassan telezsúfolta a házat holmikkal. A gyerekek gyakran a nappaliban, Costco trifold gimnasztikai matracokon aludtak, mert a saját szobájuk annyira tele volt, hogy az ágyakhoz sem lehetett hozzáférni.
Anyja férje, akiről gyerekként azt hitte, hogy a biológiai apja, két állásban dolgozott, hogy eltartsa a családot. Csak évekkel később, anyja halála után tudta meg, hogy a férfi nem az igazi apja.
Az anyja tolta bele a gyereksztárságba
A jövőbeli gyereksztár állítólag akkor szeretett bele a színészetbe, amikor megnézte a Star Wars IV. rész – Egy új remény filmet Harrison Forddal, nem sokkal azután, hogy az édesanyja felépült a mellrákból. Ettől a ponttól kezdve az anyja minden erejével azon volt, hogy a lányából hollywoodi sztárt faragjon.
Ez a törekvés nagyrészt abból a hitből táplálkozott, hogy a lánya sikere majd anyagi biztonságot hoz a családnak.
„Azt hiszem, anyukám azt akarta, hogy jobb életem legyen, mint neki” emlékezett vissza később.
2000-ben, alig nyolcévesen kezdte a pályáját, amikor feltűnt a Mad TV felnőtteknek szóló szkeccsműsorban. Mire tinédzser lett, gyakorlatilag ő tartotta el az egész családot. A hírnév és a pénz azonban hatalmas árat követelt. Állandó teljesítménykényszer, kívülről jövő elvárások, és az érzés, hogy bármit tesz, soha nem elég.
A képernyőn vidám, vagány gyerek volt, a valóságban viszont szorongott, testképzavarral küzdött, és mély magányt érzett. Olyan, természetesnek számító dolgok, mint az első menstruáció vagy az első csók, nála a nyilvánosság figyelő tekintete előtt zajlottak, ami mindent kínossá és bonyolulttá tett.
Az édesanyja közben továbbra is szorosan fogta. Mindenbe beleszólt, mindent irányított. Jennette később úgy írta le anyját, mint egy nárcisztikus ember, aki érzelmileg, mentálisan és fizikailag is bántalmazta. Már kislány korától kezdve erőltette az alakításokat és a szerepeket, és még az evészavart is támogatta benne. Megdöbbentő módon az anyja tinédzserkorának végéig ragaszkodott hozzá, hogy ő fürdesse, arra hivatkozva, hogy „úgysem mosakszik rendesen”.
Hírnév, Nickelodeon és egy töréspont 2013-ban
Kívülről magabiztos, tehetséges fiatal sztárnak tűnt. Belül azonban egy fiatal lány próbált boldogulni egy olyan rendszerben, ahol az anyja akarata, a csatorna érdekei és a rajongók elvárásai mind egyszerre nehezedtek rá.
Karrierje a Nickelodeon műsoraival futott fel igazán, az iCarly és annak spinoffja tette világszerte ismertté. Milliók szerették a lázadó, vagány karakterét. A háttérben viszont irigységgel, megrekedt helyzetekkel és manipuláló szakemberekkel találkozott.
„Egy gyerekcsatornás műsorban voltam, ami annyira csillogó, annyira csiszolt, minden annyira tökéletesnek tűnik… A valódi életem közben pont az ellenkezője volt” mondta egyszer az AP-nek.
2013 sorsfordító év lett számára. Anyja, Debra, akinek a rákja 2010-ben kiújult, végül elhunyt. A halála után Jennette úgy érezte, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól. Nemcsak az anyját veszítette el, hanem azt az embert is, aki egész életében diktálta, hogy mit tegyen.
Ebben az időszakban kezdett igazán szétesni. Sok alkoholt ivott, és mérgező, egészségtelen párkapcsolatokba keveredett. Terápiára végül azért ment, mert már sem érzelmileg, sem testileg nem bírta tovább.
„Már egy jó öt éve utáltam a zuhanyzást. Attól a ponttól kezdve, hogy elkezdtem kellemetlenül érezni magam amiatt, hogy anyu még mindig engem zuhanyoztat. Nem hiszem, hogy direkt akar kényelmetlen helyzetbe hozni” írta később.
Kilépés Hollywoodból és a gyógyulás kezdete
Anyja halála után öt évvel teljesen hátat fordított a színészetnek. Rájött, hogy az addigi élete szinte teljes egészében az anyja álmairól, és nem a saját vágyairól szólt. Tudatosan elhatározta, hogy kiszáll, és saját utat keres magának.
A traumáival egyik legfontosabb módon az íráson keresztül kezdett foglalkozni. Ebből született meg az „I’m Glad My Mom Died” című könyve, amely 2022-ben jelent meg, és felkerült a New York Times sikerlistájára.
A könyvben példátlan őszinteséggel ír arról, hogyan bánt vele az édesanyja. Elmeséli, hogy 17 éves koráig anyja rendszeresen végzett rajta invazív hüvelyi és mellvizsgálatokat, azzal az indokkal, hogy ez „orvosi kontroll” vagy „rákszűrés”. Soha nem engedte, hogy egyedül zuhanyozzon.
Felidézi azt is, hogy anyja nem avatkozott közbe, amikor tizenévesen alkoholt kínáltak neki, vagy amikor bikiniben fotózták. Sőt, inkább támogatta ezeket a helyzeteket, mert a karrierjét szolgálták.
„Ez volt a könyv legnehezebb része, amiről írnom kellett” mondta később.
Ma, harmincas éveiben, már teljesen más életet él. Saját feltételek szerint dolgozik, alkot, és óvja a határait. A podcastjában nyíltan beszél személyes fejlődésről, mentális egészségről, és arról, milyen az élet reflektorfény nélkül. A rajongók nem csak a tehetségét vagy a külsejét tisztelik, hanem főleg azt, hogy ilyen nyíltan és bátor hangon beszél a saját sebezhetőségéről.
A történet mögött álló név: Jennette McCurdy.
Gyereksztárból lett író, alkotó és szószóló. 33 évesen már egy egészen másik történetet ír magának, olyat, amit nem mások irányítanak, hanem ő maga. Nem a kontrollról vagy a megfelelésről szól, hanem önismeretről, határhúzásról és arról, hogy végre saját magáért él.
Ahogy egyszer visszatekintve fogalmazott: „Bárcsak megmutathatnám a húszéves énemnek a mostani önmagam. Tudtam volna, hogy mire tartok. Lett volna miért reménykednem, lett volna valami, ami bátorít.”
A családi titok, amit csak anyja halála után tudott meg
Emlékirataiban arról is ír, hogy csak anyja halála után derült ki számára, hogy az a férfi, akit mindig az apjának hitt, valójában nem a biológiai apja.
„Értem, mennyire bonyolult szerepben volt apám abban a családban” mondta a BuzzFeednek. „Anyámnak hosszú viszonya volt, ebből a kapcsolatból született három gyerek, akik nem az ő gyermekei. El tudom képzelni, hogy a rákbetegsége idején ez is közrejátszott abban, hogy maradt. De bármennyire próbálok belehelyezkedni a felnőttek nézőpontjába, egyszerűen nem tudok sok tiszteletet érezni a hozzáállásuk iránt.”
Később az igazi apját egy Andrew nevű jazz zenészként azonosította, és legalább egyszer személyesen is találkoztak. Később a Drew Barrymore műsorában mesélt arról, hogy egyszer elment hozzá, és „nagyon jó” első beszélgetést folytattak. Utána körülbelül három-négy hónapig hetente találkoztak.
Jennette ma úgy látja, hogy Hollywood a teljes gyerekkorát kihasználta.
„Az egész gyerekkorom és tinédzserkorom ki volt használva” mondta a The New York Timesnak. „Még most is összerándul az idegrendszerem, amikor kimondom. Voltak, akik valószínűleg jó szándékkal közelítettek, és nem tudták, mit tesznek. És voltak olyanok is, akik pontosan tudták, mit csinálnak.”
Egy ponton arról beszélt, hogy anyja nem tett semmit akkor, amikor egy hatalmi pozícióban lévő személy, akit a könyvében csak „a Teremtőként” emleget, alkoholt adott neki. Máskor azt szerette volna, hogy az anyja megvédje, amikor tiniként bikinis fotózásra kényszerítették. Ehelyett az anyja csak annyit mondott neki: „Mindenki azt akarja, ami neked van.”
Új korszak: könyv, sorozat és saját hang
2025-ben Jennette elkezdte az „I’m Glad My Mom Died” adaptálását, ezúttal televíziós sorozat formájában, ugyanazzal a címmel. A rajongók izgatottan várják, hogyan viszi át a képernyőre mindazt, amit a könyvben ilyen őszintén megírt.
Közben az Instagramon is aktív, és hálás a közönségnek, amiért ennyire mellé állt. Egyszer arról írt, hogy még mindig alig hiszi el, hogy a könyve az @newyorkermag belső borítóján szerepelt. Hozzátette, fogalma sincs, mekkora volt az eredeti marketingbüdzsé, de érzi, hogy sokat változott azután, hogy az olvasók ennyire lelkesen támogatták a kötetet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Története rengeteg embernek ad erőt, akik hasonló kontrolláló vagy bántalmazó szülői háttérből jöttek. Jennette ma már nem csak egykori gyerekszínész, hanem olyan hang, aki kimondja azt, amit sokan nem mernek. Az élete már nem titkokból és szőnyeg alá söpört traumákból áll, hanem őszinteségből, gyógyulásból és abból, hogy végre saját maga írhatja a saját forgatókönyvét.
