16 személy, aki ráébredt, hogy vége a felhőtlen fiatal éveknek
A felnőttek sűrűn hangoztatják a gyerekeknek, hogy addig örüljenek, amíg gyerekek, ugyanis felnőtt korban véget érnek a gondtalan mindennapok. A gyerekek persze ezt
A felnőttek sűrűn hangoztatják a gyerekeknek, hogy addig örüljenek, amíg gyerekek, ugyanis felnőtt korban véget érnek a gondtalan mindennapok. A gyerekek persze ezt
1972-es szilveszteri műsoruk hozta meg számukra a nagy ismertséget, bár korábban is felléptek már. Ez a műsor maradt meg leginkább az emberek emlékezetében,
Ősidők óta széles körben hisznek benne az emberek, hogy a születési hónap meghatározza a személyiség alapjait, alapvető vonásait. Néhány jellemző annyira teli találat
Kovács már nagyon unja, hogy állandóan parancsolgat neki az anyósa. Az egyik nap úgy dönt, hogy erélyes lesz vele. Hazamegy és kiabálni kezd:
A gyerekek még tiszta lelkűek, nekik természetesen, belülről jönnek azok a dolgok, amelyek sok emberből később már sajnos hiányoznak. Ők tudják és érzik,
Karda Beát bizonyára senkinek sem kell bemutatni, hiszen már 50 éve a magyar zenei élet állandó szereplője. Az énekesnő meglepően jól tartja magát.
A traumatológus főorvos betelefonál a helyi áruházba szombat késő délután. Megkérdezi: – Hány motorkerékpárt adtak el a héten? – Kilencet! Mire a főorvos:
Minden csillagjegynek vannak olyan képességei, amelyekben ők a legjobbak, és amelyek igen komoly előnyt jelentenek másokkal szemben az élet egy-egy területén. Következzen az
Zsiga és Gazsi beszélget. – Hállottam, hogy betörtek hozzád! – Ja hogy dögűnének meg! – Asztán mekkora a károd? – Hát hogy gyün
Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván. – Én csak azt