Egy virginiai nő őszintén elmondta, mit élt át azután, hogy hirtelen szívleállása volt, és orvosilag 24 percen át halottnak számított.
Az, hogy mi vár ránk a halál után, az emberiséget régóta foglalkoztatja. Nehéz rá biztos választ kapni, hiszen kevesen vannak, akik meghalnak, átélnek valamit, majd visszatérnek, és részletesen el is tudják mondani.
Lauren Canaday, egy Virginia államban élő nő, az egyik ilyen ritka túlélő. 2023-ban tónusos-klónusos rohama volt (sokan grand mal rohamként ismerik), ami heves izomrángással járt, elvesztette az eszméletét, és a légzése is leállt.
A Newsweek beszámolója szerint a 39 éves nőnél hirtelen szívleállás következett be. Ez azt jelenti, hogy a szív váratlanul leáll, legtöbbször ritmuszavar miatt, és megszűnik a vérkeringés.
Lauren összesen 24 percen át volt klinikailag halott.
Néhány hónappal az eset után a Newsweeknek mesélt arról, mi történt vele. Elmondta, hogy évek óta kontrollált epilepsziára szedett gyógyszert, amikor egy nap minden megváltozott.
„A férjem a másik szobában volt, és csak annyit hallott, hogy azt mondom: ‘Ó, a f***ba’” mesélte.
„Berohant, és már eszméletlenül talált a földön. Nem lélegeztem, és elkékültem.”
A férje azonnal cselekedett, hívta a 911-et, közben pedig 4 percig újraélesztést végzett, amíg a mentők megérkeztek. Az orvosok 24 percen át küzdöttek érte, és négyszer használtak defibrillátort, mire a szíve újra elindult.
A kórházban kiderült, hogy Lauren Covid-19 fertőzött, emellett myocarditist is diagnosztizáltak nála. Ez a szívizom gyulladása, ami ronthatja a szív pumpafunkcióját. Az orvosok úgy gondolták, hogy a hirtelen szívleállást nagy eséllyel a Covid váltotta ki.
Lauren egy Reddites „Ask Me Anything” bejegyzésben arról is írt, hogyan zajlott a felépülés, és milyen következményei voltak ennek a közeli halálélménynek.
„Kilenc nap az intenzíven, azt mondták, kognitívan ép vagyok, és az MRI nem mutat agykárosodást. Az EEG-m is normális, pedig kórtörténetemben több roham is szerepel, és közvetlenül az újraélesztés után több mint 30 percig status epilepticusom volt” írta.
A kórházi tartózkodás után azonban sokkal magára maradva érezte magát, mint hitte volna.
„Szerintem az emberek azt gondolják, ha veled történik valami ennyire súlyos, akkor majd jön valami társadalmi védőháló, mindenféle külön segítség. HÁT NEM. Egyszerűen hazaküldtek, miközben még alig bírtam a fájdalmat az ICD-műtét után, és 10 féle gyógyszert szedtem, amitől annyira leesett a vérnyomásom, hogy vissza kellett mennem a sürgősségire” írta.
„A férjemmel ketten maradtunk. Nem jött szociális munkás, hogy elmondja, hogyan kérhetnék rokkantságit, pedig az Egyesült Államokban szívleállás után ezt nagyon nehéz megkapni. Annyira bonyolult, hogy bele sem kezdtem, pedig most nem tudok dolgozni. Az orvosoknak alkalmanként 10 percük van rád, úgyhogy a kérdéseim nagy részére magamnak kerestem választ, más túlélőktől kértem segítséget. Velük sem könnyű kapcsolatba lépni, mert nem vagyunk túl sokan.”
Úgy érzi, az élete teljesen kettétört.
„Olyan, mintha az első életem februárban véget ért volna, és egy másikba ébredtem volna bele. Az emberek azt hiszik, hogy jobban vagyok, mert már tudok járni, sőt túrázni is, lassan ugyan, de megy. Nem feltétlen tudják, hogy van egy beültetett defibrillátor a testemben, és mi mindent éltem át.”
„Amikor azt mondják, hogy jól nézek ki, vagy hogy sokkal jobban vagyok, az számomra kísérteties. Nem érzem magam ugyanannak az embernek, és folyamatosan tudatában vagyok annak, amin keresztülmentem.”
