Hiába az ország egyik legnépszerűbb sorozatsztára, 84 évesen is tartogat számára az élet kihívásokat. Fodor Zsókának ugyanis költöznie kell: eladják az ingatlant, amelyben mostanáig élt. Bár a Barátok közt Magdi nénije már tapasztalt költöző – életében már kilenc alkalommal változtatott lakhelyet, bevallása szerint mind közül most ez a legnehezebb.
Kora ellenére is aktívan színészkedik, miközben életrajzi könyvének a premierjére is készül. Fodor Zsóka számára egyáltalán nem unalmas az élet, főként azután, hogy megtudta, ismét költöznie kell. 84 évnyi emléket kell bedobozolnia, és találnia kell egy új otthont is, de a kihívások nem szomorítják el: a színésznő pozitív hozzáállással lendül neki ennek az új fejezetnek az életében.
Fodor Zsóka szerencsére nincs egyedül, a barátai segítségére mindig is számíthat.
„Életem során már kilencszer költöztem. Van Szegeden egy testvérbarátnőm, Marika, aki már nyolcszor költöztetett el úgy, hogy én közben valamelyik színházban próbáltam. Mindig azt mondja: ’Én itt vagyok neked, és segítek mindenben’. Nagyon nagy munka lesz, mert 84 év minden kedves emlékét kell néhány dobozba becsomagolnom. Ahogy Hofi Géza mondta mindig: van gond. De szerintem éppen ettől emlékezetes az életem, hiszen igazán változatos” – nyilatkozta a színésznő a Borsnak.
Fodor Zsóka az életrajzi kötetéről is mesélt, amely rengeteg történetet rejt a színésznő kalandos életéből.
„Rendkívül izgalmas és színes életem volt, és remélem, még sokáig az is marad. Ebben a könyvben összegyűjtöttem a gyermekkorom és a felnőttkorom történeteit, valamint a színházi élményeimet is. Nagyon boldog vagyok, hogy most mindez az olvasók számára is elérhetővé válik” – részletezte Fodor Zsóka.
A Barátok közt Magdi nénije azt is megosztotta, honnan származott az ötlet, hogy könyvet publikáljon. „A kiadóm azt mesélte, hogy megkérdezte az AI-t, érdemes lenne-e könyvet kiadnom. A válasz állítólag az volt, hogy legalább tízezer könyvre elegendő történetem van, annyira izgalmas az életem. Ez is megerősített abban, hogy érdemes belevágni” – idézte a színésznőt a Blikk.

