Ella huszonkét éves volt, és nélkülözésben nőtt fel.
Az anyja tüdőbeteg volt.
Az öccse nem járt iskolába, nem futotta rá.
Ő pedig egy egyszerű lány, akinek csak az volt a vágya, hogy előrébb jusson, akár a szabadsága árán is.
Egy este hírt kaptak.
Egy gazdag idős férfi, Don Armando, feleséget keresett.
Kövér volt, szinte akkora, mint egy hűtőszekrény, és majdnem kétszer idősebb nála.
Az emberek azt mondták róla, hogy jólelkű és nagyon tehetős.
„Lányom” szólalt meg az anyja zihálva, „talán ez a lehetőséged. Hogy ne szenvedjünk tovább.”
A kétségbeesés vitte rá, Ella igent mondott.
NEVETÉS NÉLKÜLI ESKÜVŐ
Az esküvőt egy tágas tagaytay-i kúriában tartották.
Drága ruhát viselt, mégis ólom nehezedett a mellkasára.
Nem az örömtől, inkább a félelemtől.
Az oltárnál ott várt a férfi, akihez hozzáment, Don Armando.
Izzadó, testes, mély hangú.
Rámosolygott, de Ella nem bírt visszamosolyogni.
„Mostantól gondoskodom rólad” mondta Don Armando. „A pénz miatt ne aggódj többé.”
Ella bólintott, de belül egy hang kiabált:
„Anyuért tettem, az öcsémért.”
Aznap éjjel nem csók volt az első, hanem sírás, együtt a kinti esővel.
ÉLET A PALOTÁBAN
Néhány nap alatt kezdte megismerni az „urát”.
Don Armando csendes volt, figyelt mindenre, mintha méricskélne.
Kedves volt, mégis néha a tekintete egészen másnak tűnt.
Egy vacsoránál feltűnt neki, hogyan fogja a poharat.
Nem olyan volt, mint egy idős ember keze.
Tiszta, sima, erős.
„Don Armando, hány éves is?” kérdezte.
Ő csak elmosolyodott.
„Annyi, hogy tudjam, mennyit ér egy ember igazából.”
Ella meglepődött, de hallgatott.
Aztán egyik nap a gondnok félrehívta:
„Asszonyom, ne lepődjön meg, ha a főnökben furcsaságot talál.
Mindig oka van annak, amit tesz.”
A TITKOS ARC
Egy éjjel Ella nem tudott aludni.
Kiment a ház erkélyére.
A kert szélén meglátta Don Armandót.
A nyakánál matatott, mintha valamit levenne.
A szája elé kapta a kezét.
Don Armando arcbőrét…
mintha lefejtették volna.
A kövér, idős férfi helyén egy fiatal, jóképű, izmos férfi állt. Ismert üzletember volt.
„Istenem” suttogta Ella. „Mi ez?”
A férfi megriadva felé lépett.
„Ella, kérlek, várj meg. Ne félj.”
„Ki vagy te?!” kiáltotta remegve.
A férfi lassan levette az egész maszkot.
Előtte már nem Don Armando állt, hanem Ethan Vergara, a cég valódi vezérigazgatója.
„Ethan vagyok.
Don Armando alakját használtam, mert úgy akartalak megismerni, mint férfi, nem mint gazdag ember.”
AZ IGAZI PRÓBA
Ella nem hitt a szemének.
„Miért tetted ezt?”
„Mert akikkel eddig találkoztam, mind a pénzemet akarták.
Ezért döntöttem úgy, hogy eljátszom egy kövér öreget, így kiderül, ki szeret akkor is, ha nincs csillogás, ha nincs szép külső.”
Ella sírva fakadt.
„És én lettem az, akit kipróbálsz?”
„Igen” felelte Ethan. „Amikor először megláttalak, nem fordultál el attól az élettől, amit mások megvetnek.
Látni akartam, meddig mész el. Megláttam. Szép a szíved.”
Ella elfutott.
Nem haragból, inkább szégyenből.
„Csak a pénz miatt mentem bele.
Most meg úgy érzem, én vagyok a legszegényebb.”
A FORDULAT
Néhány hét múlva elhagyta a kúriát.
Egy kicsi albérletben bújt meg, munkát keresett.
Egy nap futár érkezett borítékkal.
Benne egy üzenet:
„Ella,
nem egy hibátlan nőt keresek.
Olyat szeretnék, aki tud szeretni akkor is, ha téved.
Ha készen állsz, várlak abban a régi templomban, ahol összeadtak minket. Nem Don Armandóként, hanem önmagamként.”
AZ IGAZI ESKÜVŐ
Vasárnap bement a régi templomba.
Bent Ethan állt, egyszerű barongban, maszk nélkül, csillogás nélkül.
Ella odalépett, könnyeivel küzdve.
„Sajnálom… nem tudom, hogyan törleszthetek a saját hazugságaimért.”
„Nem kell törlesztened” mondta Ethan, és megfogta a kezét.
„A szerelemhez nem tökéletesség kell, hanem bátorság.”
Isten színe előtt átölelték egymást.
Ez már nem kényszerházasság volt.
Ez már igaz szívből született házasság.
UTÓSZÓ
Egy év múlva visszatértek Ella falujába.
Ösztöndíjalapot hoztak létre olyan lányoknak, mint ő,
akiket az élet rákényszerített nehéz döntésekre, mégis megtanultak jól választani.
És minden fiatal lánynak, aki odalépett hozzá, Ella ezt mondta:
„Nem kell alakoskodnod, hogy szeressenek.
A valódi szíved a legszebb arcod.”
