Az idős férfi ravasz tervet eszel ki, hogy megleckéztesse önző családját – hogy megtalálja az örökösét, megrendezi a halálát, de végül a szomszédban lakó kisfiúnak adja az örökséget.
Morgan 83 évét élt. Feleségül vette a nőt, akibe beleszeretett, családot alapított, és semmiben sem szenvedett hiányt, hiszen jómódú üzletember volt. Két évvel később azonban minden megváltozott.
85 évesen gyűlölte az életét. A felesége két évvel ezelőtt elhunyt, gyerekei pedig nem zavartatták magukat, hogy megnézzék, mi van vele.
Ahogy öregedett, Morgan aggódott a leendő örököse miatt. A családja kapzsi volt, évente csak egyszer látogatták meg, és jobban érdekelte őket a pénze és a végrendelete, mint ő maga.
De Morgan nem volt bolond. Őszülő haja a tapasztalatáról tanúskodott, és nem hagyta magát átverni. Így amikor a végrendeletéről tárgyalt az ügyvédjével, Carter úrral, egy egyedi ötlettel állt elő az örököse meghatározására.
„Biztos, hogy ezt akarja, uram?” – kérdezte Carter úr.
„Nem voltak hozzám olyan kedvesek, Mr. Carter. Tudja, meglátogatnak az ünnepek alatt, és kedvesen beszélgetnek velem. Ez csak próbára tenné az irántam érzett szeretetüket… Azok a gyerekek elfelejtették, hogy én vagyok az apjuk. Átlátok rajtuk, és nem fogom nekik adni az örökségemet, csak azért, mert vérrokonságban vagyunk!”
„Nos, akkor mikor hívjam fel őket?”
„Azt hiszem, két hét múlva megfelelne. Mikor megteszi, kérem, tájékoztassa őket, hogy a temetésemet mindig is magánjellegűnek szántuk” – tette hozzá Morgan széles vigyorral.
Carter úr két héttel később felhívta a gyerekeket, hogy közölje velük, az apjuk elhunyt. Legnagyobb meglepetésére egyik gyereket sem érdekelte a temetésen való részvétel, amíg Mr Carter el nem mondta nekik, hogy a végrendelet felolvasására a temetés előtt kerül sor.
„Apátok részletes protokollt hagyott hátra, amit követnem kell. Remélem mindannyian találkozunk” – tájékoztatta őket Carter úr.
Morgan temetése zártkörű volt, csak a családtagok voltak jelen. A napon, mikor megérkeztek, Morgan koporsója a fényűző otthonának kertjében pihent, a képe a koporsó mellett egy állványon.
Morgan eltávozott, de a gyerekek nem voltak szomorúak. Örültek, hogy végre kiderül, ki kapja apjuk vagyonából a legjelentősebb részt, vagy talán a vagyont egyenlően osztják fel mindenki között?
„Most, hogy mindannyian itt vagytok, szeretném, hogy rójátok le tiszteleteteket az apátok előtt – mondta a pap a lezárt koporsó mellett állva.
„Lerójuk tiszteletünket?” – nevetett Morgan idősebbik fia, Ethan. „Mi nem ezért vagyunk itt. Carter úr…” – mondta az ügyvédhez fordulva. „Azt hittem, a végrendelet miatt hívott ide.”
„Nem búcsúznátok el az apátoktól? Mindannyiótokat szerette.”
„Tényleg számít ez, most, hogy meghalt?” – szólalt meg Morgan középső gyermeke, Peter. „Ugyan már, tényleg komolyan gondolja ezt az egészet? Mármint zártkörű szertartás, hülye protokollok… Miért nem hívott minket az irodába? Ez csak időpocsékolás.”
„Tudom..” – válaszolta a legkisebb lánya, Clara. „Felesleges idegeskedni és gyászolni. Haladjunk a végrendelettel!”
Carter úr megdöbbent. Most már értette, miért nem akarta Morgan a vagyont a gyerekeire hagyni. Kapzsi emberek voltak, akik nem éreztek semmit az apjuk iránt.
Morgan viszont bujkált és mindent lehallgatott. A szemei elkerekedtek, azt gondolta, kudarcot vallott a szülői szerepben. Hatalmas vagyont épített, de a gyerekeit nem tudta rendesen felnevelni.
„Valószínűleg az egész az én hibám…” – magát hibáztatta.
Hirtelen egy nyikorgó hang elterelte a figyelmét. „Nagyi!” – szólalt meg kétségbeesett hangon. „Mr. Vigasztalónak elhagyott, akárcsak anya és apa! Nagyon fog hiányozni!”
A hang Adamé volt, a kis nyolcéves fiú, aki a szomszédban lakott. Szegény gyerek árva volt, és özvegy nagymamája egyedül nevelte. Ő és a nagymamája azért jöttek, hogy süteményt vigyenek Morgannek, és megdöbbenve értesültek arról, hogy meghalt.
Morgan a szomszédos parkban találkozott először Adammel. Kedves gyerek volt, és hamarosan összebarátkozott vele. Adam Mr. Vigasztalónak hívta Morgant, mert Morgan mindig megvigasztalta Adamet, amikor az szomorú volt a szülei miatt.
„Hé kölyök, te meg ki vagy?” – vicsorgott Ethan. „Nem úgy volt, hogy ez egy ‘privát’ családi ügy lesz? És ki az a Mr. Vigasztalónak? Aki ott fekszik abban a zárt koporsóban, az az apánk. Sosem volt jó! Menj haza, hogy kibőgöd a szemed!”
„Gonosz!” – kiáltott fel Ádám. „Te gonosz vagy! Hogy beszélhetsz így az apádról?”
„Ő a MI apánk volt. Azt mondunk, amit akarunk!” – kiabálta Clara a fiúra.
„Apátok kedves ember volt. Rengeteg segített nekünk!” – mondta Esther, Adam nagymamája.
Aztán a koporsóhoz lépett, és egy kis imát suttogott, majd az unokájával együtt távozni készültek. Éppen ekkor jelent meg mindenki előtt Morgan, és a gyerekek szemei tágra nyíltak a döbbenettől.
„A…apa?”
„Itt vagyok, Adam. Mr. Vigasztaló itt van. Nem haltam meg! Az egész csak egy színjáték! Megrendeztem!”
„Mr. Vigasztaló !” . Adam felkiáltott és megölelte. „Nagyon örülök, hogy látom! Kérem, ne menjen el sehová! Nem akarom elveszíteni, mint anyát és apát.”
„Nem megyek sehova, Adam. Remélhetőleg nem egyhamar.”
Morgan megvigasztalta Adamet, és bocsánatot kért Esthertől, amiért feleslegesen belerángatta őt és Adamet a drámába.
Miután elmentek, elárulta, kire hagyja a pénzét: „Úgy döntöttem, hogy kitagadlak benneteket, és a vagyonomat ADamre hagyom! Carter úr, ezt vegye tudomásul! Ezt a három gyereket és családjukat soha többé ne lássa itt senki!”
Morgan gyermekei szégyentelenül bocsánatért könyörögtek, azt állítva, hogy nem gondolták komolyan, amit mondtak. Morgan azonban kirúgta őket. „Szörnyű apa lehetek, hogy nem tanítottalak meg titeket a kapcsolatok fontosságára! Engedjétek meg, hogy ezt kijavítsam, és most rögtön megtanítsalak benneteket erre a leckére!”
Miután megszakította gyerekeivel való kapcsolatait, Morgan úgy döntött, hogy új életet kezd és tovább lép. Ő és Esther különösen nagyra értékelték egymást, és úgy döntöttek, hogy ezt még különlegesebbé teszik azzal, hogy összekötik az életüket.
Így Adam új nagypapát kapott, Morgan pedig úgy érezte, hogy új családja szereti. Ami a birtokot illeti, Morgan úgy döntött, hogy Adam kapja meg, amint betölti a 18. életévét.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Semmilyen vagyon nem pótolhatja a család szeretetét és melegségét. Adam és Esther szegények voltak, de az a rengeteg szeretet és gondoskodás, amit Morgannek adtak, értékesebb volt minden vagyonnál.
- Ha a kapzsiság nagyobb, mint az együttérzés, az csak szenvedéshez vezet. Míg Morgan azzal, hogy elvágta a gyerekeit, megleckéztette őket, fájt neki, hogy nem sikerült jó szülőnek lennie.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
