Életmód

15 kisgyerek, aki kendőzetlenül őszinte a felnőttekkel szemben

A gyerekek aztán nem köntörfalaznak, amikor beszédre nyitják a szájukat. Kendőzetlen őszinteséggel mondják a véleményüket és a gondolataikat. A felnőttek világában ez már nem megszokott, így aztán a gyerekek egy-egy őszinte megszólalása felérhet egy jól irányzat gyomrossal a felnőttek számára. Gyerekek környezetében azért idővel megedződik az ember, és szépen lassan annyira hozzá szokik a őszinteségükhöz, hogy már nevetni is tud a megszólalásaikon.

1. A kislányom egy tömött áruházban egyszer csak hangosan felkiáltott:

– Nézd anyu, ott a rendőr bácsinak olyan bilincse van, mint neked és apunak a titkos fiókotokban.

Erre a rendőr odakapta a fejét, és egy pillanatnyi lefagyás után elkezdett kuncogni, majd pedig sorra mindenki körülöttünk.

Éreztem, ahogy tetőtől talpig elvörösödök, majd pedig gyorsan elhúztam a csíkot a kislányommal.

2. Kislányom: Kaphatok egy kiscicát a szülinapomra?

Én: Nem lehet, kicsikém. Már mondtam, hogy allergiás vagyok a macskaszőrre. Nem tudnék egy fedél alatt élni vele.

Kislányom: Nem baj, majd akkor alszol kint a kertben.

3. Az édesapám egyszer bevitt magával egy családi napra a munkahelyére, amikor még 5 éves voltam. A főnök odajött köszönni nekünk, mire én így szóltam hozzá:

– Szia. Az apukám mindig azt hajtogatja otthon az anyunak, hogy gyökér vagy.

A főnöke feje elvörösödött, és utána én lettem a apám kollégáinak a kedvence.

4. Kislányom: Miért kapnak ki mindig a rossz fiúk a filmekben?

Én: Mert így próbálják meg betartatni velük a szabályokat és törvényeket.

Kislányom: Úgy, ahogyan anya is veled?

5. Kislányom: Adsz nekem is a csokidból?

Feleségem: Dehát neked is van, és ezt én anyák napjára kaptam.

Kislányom: Na, és? Miattam vagy anya.

6. Egy családi összejövetelen a 4 éves kisfiam így szólt vacsora közben az asztalnál:

– Laci bácsi, tegnap hallottam, hogy az apu azt mondta az anyunak, hogy te még 3-ig sem tudsz elszámolni. De ne aggódj, majd én megtanítalak.

7. Én: Kelj fel hétalvó!

Kisfiam: Nem!

Én: Miért kell minden reggel harcolnom veled?

Kisfiam: Mert sosem tanulsz belőle.

8. A játszótéren volt egy apuka, aki segített a kisfiának labirintust rajzolni a homokba. A kisfia megköszönte, mire az apa:

– Szívesen. Tudod, én is szeretem ám a labirintusokat. Látod, hogy mennyire hasonlítunk egymásra?

Erre a kisfiú:

– Nem-nem, én anyára hasonlítok.

9. Én: Fúúú, azt hiszem, hogy ma túl sokat kajáltam.

A 4 éves kislányom: Hát igen, de nem csak ma.

10. Az 5 éves kisfiam: Apu, elárulhatok neked egy titkot?

Én: Persze, kishaver.

Ekkor közelebb hajolt hozzám, megfogta az arcomat, és suttogva így szólt:

– Most voltam vécézni, én nem mostam kezet. De ne mondd el anyunak!

11. A 4 éves kisfiam megszólított egy idegen nénit a piacon:

– Az öregek meghalnak, és te nem festesz túl jól.

Ezután sűrű bocsánatkérések közepette igyekeztem minél gyorsabban elhúzni onnan a csíkot a kisfiammal.

12. A kisfiam megkérdezte tőlem, hogy meddig kell még szót fogadnom nekem, mire én viccesen rávágtam, hogy élete végéig. Ekkor rám nézett, és azt mondta:

– Hát inkább a te életed végéig.

13. Egy kicsit összekaptunk a férjemmel, amikor hirtelen beszaladt a szobába a kisfiunk és felkiáltott:

– Jupííí, jövőre két karácsony!

14. Én: Olyan vagy mint én, amikor annyi idős voltam, mint te most.

Kisfiam: Hát ez elég szomorú.

15. Elkezdtem komolyabb témákról beszélgetni a kislányommal:

– Eljön majd a nap, amikor érzéseket kezdesz el táplálni egy fiú iránt.

Ekkor komoly arccal rám nézett:

– Hát apu, az a helyzet, hogy én már most is táplálok érzéseket a fiúk iránt.

– Tényleg???

– Igen. Idegesítenek és ki nem állhatom őket.

via