Emberek

Richard Gere feleségét egyáltalán nem zavarja a köztük lévő 34 éves korkülönbség: „A világ legszerencsésebb nőjének érzem magamat”

A két szerelmes egyáltalán nem törődik a korkülönbséggel. Nekik csak az számít, hogy éreznek egymás iránt.

A Micsoda Nő sztárja, a sármos Richard Gere, mindenkit elbűvölt megjelenésével és tehetségével, de az ő szívét csak egyetlen nő volt képes valóban meghódítani, egy spanyol származású újságíró, Alejandra Silva. A színész őrülten szerelmes feleségébe, és egyáltalán nem törődik a köztük lévő 34 éves korkülönbséggel, és úgy tűnik, ez a feleségét sem zavarja.

2019-ben a Hello Magazine-nak nyilatkozva, Alejandra Silva azt mondta: „Ennek így kellett lennie ebben az életben. Legalább 20 jó évet ígért nekem! Be kell vallanom, hogy sokkal több energiája van, mint nekem; sokkal aktívabb. Nehezen tudok lépést tartani vele. Mintha nem is ember lenne!”

A pár 2014-ben kezdett el randevúzni, és 2018 áprilisában, titokban házasodtak össze. Azóta boldog házas élete télnek, és két közös gyerekük is született.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alejandra Gere (@alejandragere) által megosztott bejegyzés

Silva a Hola Magazine-nak mesélt kapcsolatukról, nem sokkal az esküvő után: „Kicsit elveszett voltam, nem találtam a fényt, és az, hogy őt megismertem, értelmet adott az életemnek. Olyan érzés volt, mintha valaki a kezét nyújtotta volna felém, hogy megmutassa az igazi utamat.”

De nem csak Silva érez így a házasságukkal kapcsolatban, Gere 2017-ben egy The Guardiannek adott interjúban azt mondta, számára a szülei házassága jelenti a követendő példát. A színész szülei több mint 70 évig éltek boldog házaséletet, és Gere úgy érzi, felesége mellett neki is valami hasonlóban lehet része.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alejandra Gere (@alejandragere) által megosztott bejegyzés

Az érzéseik intenzitása pedig semmit sem veszített erejéből, amióta megismerkedtek, sőt, mintha egyre csak egyre erősebb lenne az idő múlásával.

„Én vagyok a legboldogabb férfi az univerzumban. Hogyne lennék? Egy gyönyörű nő a feleségem, aki okos, érzékeny, elkötelezett az emberek megsegítésében, vidám, türelmes, tudja, hogyan kell megbocsátani, és nagyszerűen főz – ő készíti a világ legnagyszerűbb salátáit.” – mondta a színész a Hello magazinnak. „Alejandra meditál, vegetáriánus, nagyszerű anya, angyali érintése van, és ráadásul spanyol is: Spanyolország a királyok és királynők, Cervantes és Buñuel földje. Ennél jobb már nem is lehetne.”

Alejandra Silva pedig így nyilatkozott férjéről: „Soha nem gondoltam volna, hogy találok egy olyan férfit, aki ennyire tökéletes a számomra. Nincsenek szavak, amelyek leírnák a boldogságomat.”

Kapcsolatuk azért működhet ilyen tökéletesen, mondják, mert kölcsönösen kiegészítik egymást, stabilitást nyújtanak a másiknak.

„Tudja, hogy őrülten szeretem. Azt hiszem, stabilitást hozok az életébe. Az is segít, hogy nem vagyok színésznő vagy modell. Ami a legjobban egyesített bennünket, az a vágy, hogy segítsünk más embereknek, akiknek szükségük van rá, elkötelezettségünk a buddhizmus és a tibetiek iránt. És ő képes volt meglátni a feltétel nélküli elkötelezettségemet humanitáriusként, emberként, nőként. Ez a legédesebb, legromantikusabb álom, amit valaha átéltem.” – mondja Alejandra Silva.

Ha mindez még nem lenne elég, Richard Gere ráadásul dalokat is ír szerelmének. „Úgy érzem magamat, mint egy igazi tündérmesében. Mi lehet romantikusabb, mint egy férfi, aki minden nap dalokat ír neked?”

Richard Gere és Alejandra Silva története a bizonyíték, hogy a szerelem bármikor, bármilyen életkorban megtalálhat. Csak fel kell ismerni, és tiszteletben kell tartani ezt az érzést.

via