Egy fiatal férfi és egy fiatal nő épp az esküvőjükre készültek.
Boldogok voltak, de mindkettőjüknek volt egy gondja, amiről addig senkinek nem beszéltek.
A fiú az esküvő előtti napon félrehívta az apját, és kibökte a baját. Borzasztóan büdös volt a lába.
Hiába mosta állandóan, a szag nem akart eltűnni.
Attól félt, hogy ez majd elriasztja az újdonsült feleségét, ezért gyors megoldást kért.
Az apja gondolkodott egy darabig, aztán azt mondta: hordjon mindig zoknit, még éjszaka is, és amikor csak teheti, mossa meg a lábát.
A fiú megkönnyebbült, és úgy döntött, így is tesz.
Ugyanezen a napon a lány az anyjához ment, és bevallotta, mi nyomja a szívét. Reggelente szörnyű volt a lehelete.
Az anyja először megnyugtatta, hogy mindenkinek rossz a szájszaga ébredés után.
A lány viszont ragaszkodott hozzá, hogy ez nem az a szokásos reggeli lehelet, hanem valami egészen durva.
Az anya kitalált egy tervet. Azt mondta, keljen fel mindenki előtt, ne szóljon egy szót se, menjen ki a konyhába, készítse el a reggelit, és amikor a többiek már esznek, akkor gyorsan mosson fogat.
A lány elégedetten bólintott, és ment tovább készülődni az esküvőre.
Összeházasodtak, és minden rendben ment.
A férj a zokniját le sem vette, a feleség pedig reggel csendben maradt, amíg el nem jutott a fogmosásig.
Egyik hajnalban, úgy fél 6 körül a férj felébredt, és észrevette, hogy az egyik zoknija eltűnt.
Tapogatózni kezdett az ágyban, forgolódott, kereste mindenhol.
Ettől persze a felesége is felriadt, és gondolkodás nélkül megkérdezte, mi a baj.
A férfi döbbenten ránézett, és csak ennyit mondott: „Úristen, lenyelted a zoknimat!”
