Egy kis indianai városban nőtt fel, mégis a rocktörténelem egyik legismertebb zenekarának frontembere lett. Az út, ami idáig vezetett, szinte hihetetlen, főleg ahhoz képest, ahonnan indult. Gyerekként azt tanították neki, hogy a nők „gonoszak”, a családon belüli erőszak pedig a mindennapok része. Olyan traumákat élt át, amiket a legtöbb gyerek el sem tud képzelni. Az apját meggyilkolták.
Hihetetlenül erős, sokoldalú, óriási hangja van. Sokan minden idők legjobb énekesének tartják. A zenetörténelem egyik legsikeresebb előadója, a Rock and Roll Hall of Fame tagja. Egy középnyugati srác, aki dacolni akart a szűk, merev „corn belt” szabályokkal, amelyek között felnőtt, és be akarta bizonyítani, hogy nem ezek fogják meghatározni az életét.
1962 februárjában született Lafayette-ben, Indianában, William néven. Az anyja mindössze 16 éves volt, az apja 20. Az apját később úgy írták le, mint „problémás, de karizmatikus helyi csavargót”. A szülei akkor váltak szét, amikor William körülbelül kétéves volt. Az apja elrabolta őt, állítólag bántalmazta is, majd eltűnt Lafayette-ből.
Az anyja később hozzáment Stephen L. Baileyhez, és a fiú vezetéknevét is megváltoztatta, így lett belőle William Bruce Bailey. Egészen 17 éves koráig azt hitte, Bailey a vér szerinti apja. Biológiai apját felnőttként sosem ismerte meg; a férfit 1984-ben meggyilkolták Marionban, Illinois államban.
A Bailey család szigorúan vallásos volt. A leendő rockcsillag pünkösdista gyülekezetbe járt, hetente többször is, és még vasárnapi iskolát is tartott. Később ezt a közeget fojtogatónak nevezte: „Volt, hogy egy hétig volt tévénk, aztán a nevelőapám kidobta, mert sátáninak tartotta… A nők gonoszak voltak. Minden gonosz volt.”
„Az anyám a nevelőapámat választotta helyettem”
A rockikon szerint a nevelőapja fizikailag és érzelmileg is bántotta. Egy alkalommal, amikor Barry Manilow Mandy című dala szólt a rádióban, a kisfiú vele énekelt, a nevelőapja pedig pofon vágta, mert a dalt „gonosznak” bélyegezte. Még nagyobb dühöt váltott ki belőle, hogy az anyja mindezt hagyta megtörténni. A későbbi dalaiban gyakran dolgozta fel ezt az élményt.
A Rolling Stone-nak adott interjújában így fogalmazott: „Sok munkát tettem bele, hogy rájöjjek, rengeteg gyűlölet volt bennem a nők iránt. Alapvetően a kezdetektől fogva elutasított az anyám.”
„Mindig a nevelőapámat választotta helyettem, mióta a férfi képbe került, és végignézte, ahogy megver. Többnyire csak állt és nézte. Ha már nagyon durva volt, odajött és utána megölelt. De igazán sosem volt ott nekem.”
Az otthoni helyzet már önmagában is elég rossz volt, de az iskola sem adott menedéket. A vörös hajú fiúra a többiek hamar rásütötték a bélyeget. Nyolcadik osztályra már kemény, visszabeszélős gyerek hírében állt. Egykori mezei futóedzője 1991-ben úgy emlékezett vissza rá, hogy fiatal, szinte ismeretlen gyerekként gyakran csúfolták a csapattársai. Egyszer leragasztották a száját, máskor a szekrénybe tuszkolták, mert nem volt hajlandó abbahagyni, hogy a jövőbeli terveiről beszél.
„Mindnyájan ültünk, nevettünk a nagy szövegein, és azt mondtuk: »Persze, Bill, ezt már hallottuk«, mesélte az edző az AP-nek. „Ő meg azt felelte: »Majd figyeljetek, meg fogom csinálni.«”
Az otthona iránti indulata nagyon mélyre ment. Egyszer az egész államot börtönhöz, sőt Auschwitzhoz hasonlította. Tizenéves korában bipoláris zavarral diagnosztizálták, a pszichiáter a lázadó, problémás viselkedést a pszichózis jeleként értelmezte.
A zene, mint menekülőút
Egy dolog viszont kapaszkodót adott: a zene. Ötéves kora óta énekelt a templomi kórusban, és testvéreivel együtt Bailey Trió néven léptek fel. William később az iskolai kórushoz is csatlakozott, és zongorázni tanult.
Ötödikes tanára úgy emlékezett vissza rá, mint „nagyon intelligens, kedves, mindig mosolygós” gyerekre. „Ha nem figyeltél, átvette tőled az órát” mondta róla.
Aztán 17 éves korában kiderült az igazság a biológiai apjáról. Ekkor kezdett igazán félresiklani az élete. A csendes lázadás helyett teljesen hátat fordított mindannak, amit addig „helyesnek” tanítottak neki. Több mint húsz alkalommal tartóztatták le, és volt, hogy hónapokat töltött börtönben. Amikor már az is felmerült, hogy visszaeső bűnözőként kezelik, úgy döntött, hogy elmegy Los Angelesbe. 1982 decemberében költözött át.
A legendás rockzenekar megszületése
Los Angelesben eldöntötte, hogy rockcsillag lesz. Ezt a vágyat a 70-es évek nagyjai indították el benne, többek között a Queen, az Aerosmith és Elton John. Alapított egy együttest AXL néven, és ha itt már sejted, kiről van szó, igazad van.
Amíg a bandában játszott, a barátai javasolták, hogy használja az „Axl Rose” nevet. Innentől kezdve szép lassan rocktörténelem lett belőle. Később hivatalosan is felvette a W. Axl Rose nevet, apja vezetéknevét választotta.
1985 márciusában alakult meg a Guns N’ Roses, amikor Rose összeállt a Hollywood Rose-os Izzy Stradlinnel, valamint az L.A. Gunsból ismert Tracii Guns gitárossal, Ole Beich basszusgitárossal és Rob Gardner dobossal. 1986-ban szerződést kötöttek a Geffen Recordsszal, és kialakult a klasszikus felállás: Axl Rose ének, Slash szólógitár, Izzy Stradlin ritmusgitár, Duff McKagan basszus, Steven Adler dob.
1987-re a Guns N’ Roses berobbant a színtérre. Tetoválásokkal, kócos hajjal, nyers, lázadó attitűddel színt hoztak a rockzenébe. Ugyanebben az évben, júliusban jelent meg bemutatkozó albumuk, az Appetite for Destruction. Az elején lassan fogyott, az első évben nagyjából 500 000 példány ment el belőle. Aztán jött a folyamatos turnézás, a szájról szájra terjedő hírük, a „Welcome to the Jungle” klipje, és a „Sweet Child o’ Mine” óriási sikere, amelyek végül az első helyre repítették a lemezt.
Ma az Appetite for Destruction világszerte több mint 30 millió példányban kelt el, ebből 18 millió az Egyesült Államokban. Ez az USA történetének legjobban fogyó debütáló albuma. Axl hangja, színpadi jelenléte és vad, szabálytalan személyisége olyan figurává tette, amilyen addig nem volt a rockszíntéren.
A hírnév azonban nem jött problémák nélkül. A 80-as évek végén és a 90-es években a zenekar szinte folyamatosan turnézott, közben belső vitákkal, összeveszésekkel és botrányokkal állt a címlapokon. Axl maximalizmusa és hirtelen haragja miatt sokan kiszámíthatatlannak tartották, ugyanakkor ezzel is erősítette az imidzsét: olyan művész, aki nem hajlandó feladni a saját elképzeléseit.
Az évek alatt rengeteg minden történt vele; tagcserék, nyilvános összetűzések, perek, szexuális erőszakkal kapcsolatos vádak és hosszú hallgatások. Axl mégis folyamatosan alakította magát és a zenéjét.
Magánélet, színpad, legendává válás
A szakma ma is az egyik legnagyobb rockénekesként tartja számon. Olyan lapok méltatták, mint a Rolling Stone és a New Musical Express. 2012-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be a Guns N’ Roses tagjaként, de rá jellemző módon nem ment el az ünnepségre, és kérte, hogy ne jelenjen meg a múzeum kiállításain sem.
Az évek során mindig nagyon óvta a zenéjét és a hírnevét. Végül újra elvitte a Guns N’ Rosest a stadionturnék világába, ahol a klasszikus albumokat teljes egészükben eljátszották. Elmondta, hogy a sok évnyi turnézás megviselte a legendás hangját, de még mindig képes erős, energikus koncerteket adni.
Axl Rose a magánéletét többnyire távol tartotta a nyilvánosságtól, de a 80-as és 90-es évek fordulóján zajló kapcsolatai viharosak voltak. 1989-ben kijelentette, hogy nem akar gyereket, mert a karrierje miatt nem tudna elég időt adni neki. „Nem akarok gyereket, mert nem tudnék rá elég időt szánni, de ha lenne egy fiam, szeretném, ha mindent megosztana velem.”
Ekkoriban Erin Everlyvel járt, akivel 1986-ban ismerkedett meg. Ő volt az első komoly kapcsolata, Erin családra vágyott. Összeházasodtak, de a kapcsolatuk már az elején tele volt feszültséggel. Eleinte Everly tartotta el kettejüket modellként, miközben Axl még küzdött a zenei áttörésért. A „Sweet Child o’ Mine” dalt hozzá írta, és Erin szerepel a szám videóklipjében is.
Everly később elmondta, hogy Axl érzelmileg és fizikailag is bántotta, egyszer kórházba is került miatta. Amikor teherbe esett, abban bízott, hogy a gyerek közelebb hozza majd őket egymáshoz. Axl azonban állítólag dühösen fogadta a hírt, kidobta őt, és a babát is fenyegette. A nő három hónaposan elvetélt. A házasság nem sokkal ezután véget ért, az érvénytelenítést 1991 januárjában mondták ki. Everly később beperelte Axlt a bántalmazás miatt, az ügyet végül peren kívül rendezték.
Axl Rose napjainkban
2025 végén újra címlapokra került, amikor Buenos Airesben egy koncerten látványos idegösszeomlást kapott a színpadon. Ezzel is megmutatta, hogy a mai napig ugyanaz az intenzív, kiszámíthatatlan figura, akit a 80-as és 90-es években megismert a világ.
Színpadi kitörései már korábban is legendásak voltak. Az egyik leghírhedtebb eset 1991 júliusában történt St. Louisban. Axl kiszúrt valakit a közönségben, aki engedély nélkül kamerázta a koncertet. Beugrott a tömegbe, hogy elvegye a kamerát, majd visszament a színpadra, és ennyit mondott: „A béna biztonságiaknak köszönhetően, én most hazamegyek.” Ezzel vége is lett a koncertnek, a feldühödött közönség pedig lázadni kezdett. Axl ellen eljárás indult, de a vádakat később ejtették.
A 90-es években a Los Angeles Timesnak adott interjújában elmondta, hogy terápiára járt, hogy szembenézzen a múltjával és a romboló viselkedésével. „Azt mondták, teljesen összekuszálódott a fejemben, hogyan kezelem a stresszt a gyerekkori történtek miatt, Indiánában” mesélte. „Egy-egy feszült helyzetnél túlterhelődtem… és egyszerűen összetörtem mindent, ami körülöttem volt.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Axl Rose története egy fájdalmas, zavaros gyerekkortól vezet a rockstárság csúcsáig. A traumáit dalokká formálta, a dühét zenévé alakította, a szenvedéséből pedig olyan hang született, amely ma is milliókhoz jut el. Szerelem, szakítás, hírnév, perek, botrányok, harag; mindet átélte.
A sötét kezdetek ellenére az a kisfiú, akit gyerekként elutasítottak és bántottak, végül a világ egyik legfényesebb rockcsillagává vált.
