Az élet lényege mindig is a kedvességről szólt. Egy meleg mosoly, amikor úgy érezzük, hogy a világunk millió darabra tört, egy segítő kéz, amikor úgy érezzük, hogy nincs kiút, egy vigasztaló szó a kétségek pillanatában – ezek a dolgok, bár apróságnak tűnnek, képesek örökre megváltoztatni valakinek a világát, és maradandó hatást hagyni.
Öt óra körül vettem észre a pár sarokkal arrébb lakó idős szomszédomat, Ilonka nénit. Lassan mozgott a rollátorával. A fogantyú két oldalán két nagy bevásárlószatyor himbálózott. Az egyikben konzervek és egy vekni kenyér volt, a másikban pedig valami törölközőbe csomagolt meleg holmi.
Odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy szüksége van-e segítségre. Ilonka néni rám nézett, és azt mondta: „Nos, én csak meleg ételt viszek a Misi fiúnak. Az anyukája rosszul van, és az elmúlt három éjszakát egyedül töltötte”.
Megdöbbentem – ez az idős asszony alig tudott mozogni vagy gondoskodni magáról, mégis ott állt, és segített egy másik rászorulónak.
Az ő korában valakinek hat háztömb nem volt rövid távolság, de ő eltökélten el akart jutni a fiú házához.
Természetesen elkísértem, és segítettem neki a zacskókkal, és ekkor vettem észre a házi levest tartalmazó edény tetejére ragasztott cetlit: „Fontos vagy”.
Amikor a fiú kinyitotta az ajtót, láttam, hogy láthatóan gyenge. Átvette a zacskókat, és megköszönte Ilonka néni jótettét.
Hamarosan elterjedt a híre ennek a kedves idős szomszédasszonynak a kedvességéről, és mindenki részese akart lenni a történetnek, amely az egész szomszédságot egyesítette.
Az emberek segítettek a fiúnak, és Ilonka néninek is segítettek a bevásárlásokban és a mindennapi teendőkben.
Azt hiszem, igaz, amikor azt mondják, hogy a legapróbb jótétemény is sokat segíthet.
Kérünk, oszd meg ezt a cikket a barátaiddal a Facebookon.
