Szívszorító pillanatoknak lehettek tanúi a România TV nézői, amikor a csatorna riportere, Iuliana Damian élő közvetítés közben egy iszapos vízzel teli árokba esett a Kovászna megyei Boroșneu Mare településén.
A tudósító épp az áradások által sújtott utcákról számolt be, amikor hirtelen eltűnt a kamera látóterében – mint később kiderült, egy rejtett árokba lépett, amely teljesen megtelt sáros vízzel. A riporter szerencsére nem sérült meg súlyosan, és néhány pillanat múlva folytatta a közvetítést.
„Jól vagyok, csak vizet nyeltem” – mondta megnyugtatóan, miután visszatért az élő adásba, bár arcán még látszott a sokk nyoma.
A történtek után Damian részletesen beszámolt az esetről, és elmondta, hogy a mély árok a víz miatt teljesen láthatatlanná vált. Külön megköszönte azoknak, akik az eset után azonnal a segítségére siettek.
„Megpróbáltuk a lehető legjobban bemutatni, hogy mi történt ott, hogy megmutassuk a katasztrófa mértékét. Ezért is öltöztünk fel a körülményekhez illően, ezért volt rajtam overál. Bementem a település utcáira, és megpróbáltam megmutatni, hogy milyen magasan áll a víz, és hogy néznek ki az emberek otthonai, akik kétségbe vannak esve” – magyarázta.
„De egy ponton egyszerűen beleestem egy nagyon mély árokba. Nem tudtam, hogy az az árok ott van, mert mindent víz borított, koszos, sáros víz. Miközben beszéltem és magyaráztam a nézőknek, hogy mi történik körülöttem, egyszerűen beleestem a mély vízbe. Nagyon gyorsan sikerült kijutnom, és szerencsére jól vagyok” – folytatta a riporter.
Súlyos a helyzet az árvíz sújtotta megyékben
A heves esőzések miatt jelenleg több mint 200 romániai települést érint az árvíz, a legsúlyosabban érintett megyék közé tartozik Hargita, Kovászna, Brassó, Botoșani és Iași. A katasztrófavédelem adatai szerint eddig több mint 500 embert kellett evakuálni 12 különböző településről.
A mentésben részt vevő csapatok – köztük tűzoltók, csendőrök és az ISU egységei – rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak, hogy segítsenek az árvíz sújtotta lakosságnak.
Az esőzések hatalmas károkat okoztak Erdélyszerte, de a lgenagyobb tragédia Parajdon következett be, ahol a Korond-patak vize elöntötte a parajdi sóbányát, így emberek ezreinek élete és megélhetése forog kockán.