Hat hónapos terhesen azt hittem, tökéletes az életem, de egy tragédia mindent megváltoztatott. A férjem, Dávid, egy autóbalesetben meghalt, és én egyedül maradtam a gyászommal.
Peti megszületése után még nehezebbek lettek a hétköznapok. Anyagi gondokkal küzdöttem, támaszom sem nagyon akadt.
Anyukám úgy gondolta, jót tenne egy környezetváltozás, ezért meghívott minket magához.
A repülőút néhány órásnak ígérkezett, és mivel Peti épp fogzott, tudtam, nem lesz könnyű dolgom. Sajnos igazam lett.
Amint felszálltunk, Peti elkezdett sírni, nem tudtam megnyugtatni, és a többi utas is nyugtalan lett tőle. Minden lehetséges módszert kipróbáltam, de semmi nem segített.
Egyszer csak a mellettem ülő utas kiabálni kezdett: “Vigye a bömbölő gyerekét a mosdóba, és maradjon ott!”
Mindenki hallotta, ahogy ismételte ezt újra meg újra.
Rendkívül kellemetlenül éreztem magam, majdnem sírva fakadtam. Már majdnem elindultam a mosdóba, amikor egy magas, nyugodt férfi, aki öltönyt viselt, megállított. “Jöjjön velem”, mondta, majd átkísért bennünket egy üres üléshez a business osztályra.
Ott végre csend volt, Peti elaludt, és én kicsit fellélegezhettem.
Nem tudtam, hogy közben a kedves idegen átvette a helyemet, pont a goromba utas mellett.
Ezután a férfi tovább panaszkodott rám és a fiamra, de az idegen higgadtan bemutatkozott: ő Kovács úr, a férfi főnöke volt, akit eddig nem látott. Az utastér elcsendesedett, mindenki őket figyelte. Kovács úr tisztelettel, de komolyan szólt hozzá, világossá téve, hogy a viselkedése elfogadhatatlan volt. Lebuktatta előtte mindenki előtt.
A landolás után Kovács úr félrehívta a férfit, és egyértelműen közölte: “Adja a belépőkártyáját és a laptopját. Ki van rúgva.”
Ezután hozzám fordult, és azt mondta: “Ön nagyszerű anya, mindent megtesz a kisfiáért.”
Szavai mélyen megérintettek, eloszlatták a kétségeimet és aggodalmaimat. Megerősítettek abban, hogy kedvesség még mindig létezik, néha ott, ahol nem is számítanánk rá.
Ha tetszett a történet, oszd meg barátaiddal vagy családoddal a Facebookon!