Laura Dawson, egy 44 éves, kétgyermekes anyuka hónapokon át tartó reggeli puffadást és fáradtságot tapasztalt, de nem sejtette, hogy ezek mögött komolyabb gond húzódik meg.
A Londonban élő Laura először azt hitte, közeleg nála a perimenopauza, valójában viszont harmadik stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak nála később.
Egészen addig nem fordult orvoshoz, míg egy éjjel elviselhetetlen hasi fájdalmak között nem került kórházba.
Laura sürgősségi műtéten esett át, hogy eltávolítsák a bélelzáródást. Bár az operáció sikeresnek számított, a további vizsgálatok rákra utaltak.
Férje, Ben elmondása szerint Laura fél éven át kapott kemoterápiát, és az első eredmények reménykeltőek voltak.
„Augusztusban tiszta leletet kaptunk, minden biztatónak tűnt. De szeptemberben kiderült, visszatért a rák, ráadásul tovább is terjedt. Szívszorító volt ezt megtudni.”
Miután a betegség kiújult, Laura többféle kemoterápiát is kipróbált, de két hónapja úgy döntött, abbahagyja a kezeléseket, mert azok miatt csak rosszabbul érezte magát. Helyette inkább a családjával és barátaival szeretett volna tölteni minél több időt.
A délkelet-londoni St Christopher’s Hospice segítségével Laura otthon maradhatott, így utolsó heteit kényelmesen, méltóságteljesen élhette meg szerettei között.
Laura június 29-én, vasárnap hunyt el a St Christopher’s Hospice falai között, férje végig mellette volt.
Férje így fogalmazott:
„A St Christopher’s gondozóinak köszönhetően Laura az utolsó két hetét otthon tölthette, békében, szeretetben. Az ott töltött közel három hét alatt is folyamatosan törődtek vele, mindenki nagyon kedves és együttérző volt. Ezért örökké hálásak leszünk, hiszen így a nehéz helyzet ellenére is sok jó élmény érte őt az utolsó napjaiban.”
Laura korábban saját állapotáról ezt mondta:
„Az utóbbi néhány hét életem legboldogabb időszakai közé tartozik. Sokan félünk beszélni a halálról, pedig ezzel csak tovább erősítjük a rossz képzeteket róla. Sokan gondolják, hogy a haldoklás mindenképp fájdalmas és szomorú lesz, de ennek nem kell így lennie. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg fogunk halni. Engem a rák kényszerített szembesülni ezzel. Azóta teljesebben éltem, mint valaha, és ezt ajándékként élem meg.”
Laura abban a tudatban ment el, hogy szeretik, és végig gondoskodtak róla.
