Egy nő, aki nyolc percig klinikai halálban volt, egy rendkívüli halál előtti élményről számolt be, amely szerinte megváltoztatta mindazt, amit az életről és azutánról hitt.
A 33 éves Brianna Lafferty régóta küzdött a myoclonus dystoniával, egy ritka idegrendszeri betegséggel, amely hirtelen izomrángásokat és legyengítő fáradtságot okoz. Évekig tartó tünetek súlyosbodása és sikertelen kezelések után azt mondja, hogy teste végül „feladta”.
Ami ezután történt, szerinte nem a vég volt, hanem egy kezdet.
Brianna emlékszik, hogy lelke „lebegett” a teste felett, mielőtt belépett egy olyan térbe, ahol nem létezett az idő. Hallott egy hangot, amely megkérdezte, készen áll-e. Igennel válaszolt.
„Hirtelen elszakadtam a fizikai testemtől” – mondta Brianna, ahogy azt a The Mirror riportja idézi. „Nem láttam és nem is emlékeztem az emberi énemre. Teljesen mozdulatlan voltam, de élőbbnek és jobban önmagamnak éreztem magam, mint valaha.”
Leírja, hogy teljes sötétségbe került, de nem érezte félelmet: „Nem volt fájdalom. Csak mély béke és tisztaság. Rájöttem, hogy emberi tapasztalatunk milyen ideiglenes és törékeny.”
Ott, mondja, rájött, hogy a halál csak illúzió. „A lelkünk soha nem hal meg. A tudatunk tovább él. Nem véget érünk, hanem átalakulunk” – magyarázta egy YouTube-interjúban. „Gondolataink azonnal megvalósulnak. Mi teremtjük a saját valóságunkat, és ez magában foglalja a negativitás pozitívvá alakítását is.”
Brianna elmondta, hogy ez az élmény újfajta bizalmat és célt adott neki. Visszagondolva a betegség és a fájdalom éveire, most már hiszi, hogy minden nehézségnek megvan az oka. „Tudatában vagyok annak, hogy mindennek valóban oka van” – mondta. „Már nem haragszom úgy, mint régen. Most már elengedem magam.”
Halál előtti állapotában találkozott azokkal is, akiket más lényeknek írt le, nem feltétlenül embereknek, de ismerősnek. Feltétlen szeretetet és isteni rendet érzett. Az idő, ahogyan ő ismerte, nem létezett.
„Minden egyszerre történt, de valahogy tökéletesen értelmes volt. Úgy éreztem, mintha tanúja lettem volna minden kezdetének, és megértettem, hogy az univerzum számokból áll” – mondta.
Amikor visszatért a testébe, úgy érezte, mintha hónapokig távol lett volna. Négy napot töltött a kórházban, hogy fizikailag, érzelmileg és lelkileg is felépüljön.
Bár elismeri, hogy az ilyen élmény megismétlődésének gondolata megrémíti, már nem a halál félelme az, ami aggasztja: „A felépülés brutális volt, de az élmény hálával töltötte el a szívemet. Már nem vagyok dühös. Rájöttem, hogy okkal vagyok itt.”
Ma Brianna tapasztalatait arra használja, hogy támogassa azokat, akik krónikus betegséggel, lelki válsággal vagy a halál félelmével küzdenek: „Hiszem, hogy a nehéz tapasztalatokat a lelkünk növekedése érdekében választjuk. Még a fájdalmas és ijesztő pillanatokat is. Van valami ezekben a tapasztalatokban, amit a lélek nem találhat meg a spirituális birodalomban. Így növekszünk.”
És mi van a halállal? „Már nem félek tőle” – mondja. „Ez csak egy ajtó.”
