Állatok

A férjem titokban lefizette a fogorvosomat, hogy öt órán át csendben maradjak. Fogalma sem volt róla, hogy másnap beszélgetek egyet a masszőrével

Walter ötvennyolc éve becsülte alá a képességeimet, de a fogorvosos trükkje még tőle is új volt. Úgy döntöttem, hadd örüljön a kis győzelmének. A valódi baj csak másnap következett.

Nyolcvankét éves koromra három dolgot biztosan megtanultam a házasságról:

-Soha ne bízz abban a férfiban, aki azt állítja, tudja, hol van a szemüveged.

-Ne engedd, hogy halat süssön a lakásban.

-És Walternek soha ne hidd el, amikor azt mondja: „Figyelek.”

Azon a kedd reggelen a férjem az újság mögé bújt, miközben a szomszédunk és a postás vitájáról meséltem neki.

„Mrs. Henderson azzal vádolta meg a postást, hogy ellopta a csomagját, Walter.”

„Szörnyű.”

„Pedig a csomag a verandáján volt.”

„Bűncselekmény.”

„Egy virágcserépbe dugta.”

„Csukják le.”

Lejjebb toltam az orromon a szemüveget. „Walter, mit mondtam az imént?”

„Valami szervezett bűnözésről a kertészetben?”

„Kettes, szeretem. Óra után találkozunk.”

Harmincöt évig tanítottam, úgyhogy azonnal kiszúrtam, ha egy diák nem figyelt. Sajnos egy ilyenhez mentem feleségül.

„Ötvennyolc éve vagyunk házasok, Bajkeverő. Nem érdemeltem már ki legalább az elégségest?”

„A házi feladatot még nem adtad be.”

Összehajtotta az újságot. „Ma van a fogorvosi időpontod, ugye?”

„Igen. De előtte a hátamra is ráférne egy kis törődés.”

„Mi történt vele ezúttal?”

„Egész hétvégén kertészkedtem, Walter. A vállam olyan, mintha rozsdás vállfák lennének benne.”

„Akkor pihenned kellene.”

„Pihennék én, ha valaki megmasszírozna.”

Walter sóhajtott, de felállt, és mögém lépett. „Hol fáj?”

„A lapockáim között.”

„Itt?”

„Lejjebb.”

„Itt?”

„Az a könyököm, Walter.”

Harminc másodpercig dörzsölgette a hátamat, aztán ásított.

„Máris elfáradtál?”

„Nyolcvankét éves vagyok.”

„A múlt héten te cipelted fel azt a hatalmas tévét az emeletre.”

„Annak kiváló volt a képminősége.”

Megállt a keze. „Kezdődik már a meccs?”

Megfordultam. „A focit választod a feleséged helyett?”

„Csak megnézem a műsort.”

„A kezed még a hátamon volt!”

„Több dolgot is tudok egyszerre csinálni.”

„Elég rosszul.”

Megpuszilta a homlokomat. „Este befejezem.”

Három hete ígérgette ugyanezt. Aztán visszaült a tévé elé.

„Tudod, Walter, nem kell profi masszőr.”

„Jó, mert drágák.”

„Csak tíz percig kellene rám figyelned.”

„Figyelek, Bajkeverő.”

„A szemed a tévén van.”

„A fülemmel hallgatlak!”

Ehhez úgy látszott, csoda kellett volna. Vagy ötven dollár.

Walter ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen el a fogorvoshoz.

„Milyen figyelmes. Valaki kedvességet diagnosztizált nálad?”

„Egy férj nem gondoskodhat a feleségéről?”

„Dehogynem. Csak azon töprengek, hogy melyik férjről beszélünk.”

A rendelőben Walter szinte bekísért a vizsgálóba.

„Csak nyugodtan, doktor úr.”

„Mióta szeretsz várakozni?”

„Mióta az egészséged az első.”

A gyanúsan ártatlan mosolyát már ismerhettem volna. Ugyanezt vágta, miután a kedvenc pulóveremet a horgásztörölközőivel együtt mosta ki.

A tömés húsz perc alatt elkészült. A fogorvos figyelmeztetett, hogy ne egyek, amíg el nem múlik az érzéstelenítő hatása. Aztán Walterre pillantott, aki bátorítóan bólintott.

„Még valami, Mrs. Birdie. Azt javaslom, öt órán át ne beszéljen, és pihentesse az állkapcsát.”

„Öt órán át?”

„Csak hadd pihenjen egy kicsit.”

„De hát biztosan…”

Walter gyengéden a számra tette a kezét. „Az orvos utasítása, Birdie. Nem kockáztathatunk.”

Összeszűkült szemmel néztem rá. „A beszéd árt a tömésnek?”

„Egyáltalán nem” vallotta be a fogorvos. „De némi csend senkinek sem árt.”

„Walter, miért mosolyogsz?”

„Aggódom a felépülésedért.”

„Inkább úgy nézel ki, mint aki örül.”

„Ez az aggódó arcom, Birdie.”

„Akkor a boldog arcodat nem szeretném látni.”

Felajánlotta a karját. „Gyere, hazaviszlek.”

Kifelé menet eszembe jutott, hogy a táskámat a váróban hagytam. Amikor visszafordultam, megláttam, ahogy Walter egy összehajtott ötvendollárost csúsztat a fogorvosnak.

„Megmentettél, doktor úr” súgta.

Megmentette? Négy gyereket, a menopauzát és Walter főztjét is túléltem. Úgy látszott, a szám még mindig országos vészhelyzetnek számított.

Aztán eszembe jutott, hogy Walter három barátja aznap este nálunk nézi majd a meccset. Nem szóltam neki semmit. Sokkal jobb ötletem támadt.

Otthon Walter szokatlanul figyelmes lett.

„Kérsz teát, drágám?”

Bólintottam.

„Takarót is hozzak?”

Megint bólintottam.

„Odaadjam a távirányítót?”

Felé nyúltam.

Walter megtorpant. „Igazából mindjárt megérkeznek a fiúk.”

Elővettem a jegyzetfüzetemet.

„Mit írsz?”

Megmutattam neki:

Walter: rossz ítélőképesség, túlzott magabiztosság. Szülői értekezlet szükséges.

„Beszélned nem szabad, fenyegető üzeneteket írnod viszont igen?”

Hozzáírtam:

Zavaró viselkedés.

A barátai chipses zacskókkal, üdítőkkel és egy nedves zokniéval vetekedő közös észjárással érkeztek meg.

Frank rögtön észrevette, hogy hallgatok. „Birdie, jól vagy?”

Walter válaszolt helyettem. „Fogászati kezelésen volt. Az orvos ötórás csendet rendelt el.”

„Öt teljes órát?” kérdezte Frank.

„Öt csodálatos órát” dünnyögte Walter.

Édesen rámosolyogtam.

Frank mosolya lehervadt. „Miért néz rám így?”

„Mert mindent megjegyez” felelte Walter.

Okos ember. Néha.

A meccs közben George felvetette, hogy elkérhetnék a fogorvosom számát a feleségüknek is. Rámeredtem a tanári tekintetemmel.

„Felejtsd el, amit mondtam” szólt gyorsan.

Frank Walter felé fordult. „Ma valahogy túl jókedvű vagy.”

„Miért ne lennék az?”

„A csapatod tizennégy ponttal vesztésre áll.”

Walter rám pillantott, miközben én elégedetten kortyolgattam a teámat.

„Vannak győzelmek, amiket nem mutat az eredményjelző.”

Lassan elővettem a jegyzetfüzetemet, és felírtam:

Walter: túl korán ünnepel.

Frank hangosan felnevetett.

Walter mosolya eltűnt. „Birdie, nem tudnád egyszerűen élvezni a nyugalmat?”

Bólintottam, aztán kimentem a szobából. Közben már a tervem következő lépésén járt az eszem.

Szerencsére Walter nagyothalló barátai olyan hangosan nézték a tévét, hogy senki sem hallotta, amikor felhívtam Walter masszőrét.

„Tammy, Birdie vagyok.”

„A kedvenc bajkeverőm! Hogy vagy?”

„Mindjárt a kedvenc vendéged leszek.”

„Ez drágán hangzik.”

„Csak Walternek, kedvesem. Tanulságos leckét készítek elő.”

„Ez fenyegetően hangzik.”

„A férjem adott ötven dollárt a fogorvosnak, hogy ne beszéljek.”

Tammy felnevetett. „Ezt nem mondod komolyan!”

„Bárcsak viccelnék. Adnék neked száz dollár borravalót.”

„Miért?”

Elmagyaráztam neki a tervet. Tammy először felszisszent, aztán nevetésben tört ki.

„Ugye ezt nem gondolod komolyan?”

„Halálosan komolyan, kedvesem.”

„Biztos vagy benne, hogy be fog dőlni?”

„Tammy, ötvennyolc éve vagyok a felesége. Pontosan tudom, mire gondol majd.”

Újra felnevetett. „Száz dollár?”

„Ötven a leckéért, ötven az elégtételért.”

„Te aztán lehetetlen vagy.”

„Walter is ezt mondta az esküvőnkön.”

Megállapodtunk, és kitaláltuk, mivel indítsunk.

Amikor visszamentem a nappaliba, Walter észrevette a mosolyomat.

„Mi ilyen mulatságos?”

Felemeltem a jegyzetfüzetemet.

Csak a holnapon jár az eszem.

Délután először láttam idegesnek.

Másnap reggel elkészítettem Walter kedvenc reggelijét.

Gyanakodva méregette a szalonnát. „Mi az alkalom?”

„Nem kényeztethetem el a férjemet?”

„De igen. Csak általában van valami hátsó szándékod.”

Kitöltöttem neki a kávét. „Nyugodj meg, drágám. Csak azt szeretném, hogy jó kedved legyen a masszázsod előtt.”

„A masszázsom előtt?”

„A Tammyvel megbeszélt időpontodra gondolok. Nem felejtetted el?”

„Természetesen nem.”

„Remek. Azt hallottam, kiválóan segít a férfiaknak fejleszteni a technikájukat.”

Walter felvonta a szemöldökét. „Miféle technikát?”

„A masszázst, Walter. Mire gondoltál?”

Alaposan szemügyre vett. „Még mindig mérges vagy a fogorvos miatt?”

„Én? Remekül érzem magam.”

„Akkor miért mosolyogsz ilyen furcsán?”

„Mert szeretlek.”

Lassan letette a villáját. „Most már tényleg aggódom.”

Amikor felajánlottam, hogy elviszem a masszázsra, még gyanakvóbb lett.

„Szokatlanul kedves vagy.”

„Egy szerető feleség nem tehet valami szépet a férjéért?”

A rendelőben Tammy fogadott minket. „Walter! Készen áll?”

„Amennyire egy nyolcvankét éves ember készen állhat.”

„Remek. Különleges programmal készültem.”

Walter mosolya azonnal eltűnt. „Különlegessel?”

Megszorítottam a kezét. „Jó szórakozást, kedvenc vén bolondom.”

Bement a kezelőbe, én pedig leültem egy magazinnal. Hét perccel később sikoltást hallottam.

„Azt biztosan nem!”

Kivágódott az ajtó, és Walter rohant ki egy apró törölközőben. A szemüvege félrecsúszott, az arca pedig olyan vörös volt, mint a paradicsom.

Te jó ég, azóta nem láttam ilyen gyorsan mozogni, amióta nászúton voltunk.

„Birdie!”

Leengedtem a magazint. „Valaki ellopta a törölköződ többi részét?”

„Tudod, mit mondott az a nő?”

„Hogy használj hidratálókrémet?”

„Tudja!”

„Mit tud?”

„A problémámról!”

Pislogtam. „Melyikről? Ahhoz hosszabb lista kell.”

Walter a kezelő ajtaja felé mutatott. „Azt mondta neki, hogy harminc másodpercnél tovább nem bírom!”

Összeszorítottam a számat. „És?”

„Azt is mondta, hogy segít javítani a teljesítményemen!”

A recepciós felnézett. „Milyen nagylelkű.”

„Birdie, ez magánügy!”

Tammy megjelent az ajtóban. „Walter, ne ijessze meg a recepcióst.”

„Én ijesztem meg?”

„A törölköződ nem segít a helyzeten” jegyeztem meg.

Walter két kézzel kapott utána. „Magyarázatot követelek!”

Összehajtottam a magazint. „Drágám, csak az igazat mondtam neki.”

Úgy nézett rám, mintha mindjárt lenyelné a műfogsorát.

Tammy azt javasolta, vegye fel a köntösét. Walter addig nem volt hajlandó rá, amíg meg nem magyaráztam a dolgot.

„Walter, miért gondoltad, hogy Tammy a hálószobai teljesítményedről beszél?”

Csend lett. A recepciós hirtelen nagyon érdekesnek találta a számítógépét.

„Hát… mert…”

„Mert mi?”

„Azt mondta, teljesítmény!”

„Igen.”

„És harminc másodperc!”

„Pontosan.”

Walter értetlenül nézett ránk. „Akkor miről beszéltetek?”

„A masszázsokról, Walter.”

„Az én masszázsaimról?”

„Azokról, amelyeket lefekvés előtt ígérsz nekem.”

A szája tátva maradt. „Erről is meséltél neki?”

„Persze. Megígéred, hogy megmasszírozod a vállamat, aztán elalszol.”

Tammy bólintott. „Birdie azért kért időpontot, hogy megtanítsam néhány fogásra.”

Walter döbbenten nézett rám. „Fizettél a leckékért?”

„Száz dollárt.”

Azt hittem, a nehezén már túl vagyunk. Walter megtudta az igazat, és már csak a tanulságos lecke volt hátra. Csakhogy a tervem nem egészen úgy alakult, ahogy elképzeltem.

„Száz dollárt?”

„Tekintsd továbbképzésnek.”

„Átvertél!”

Felvontam a szemöldököm.

„Tegnap valaki ötven dollárt fizetett a fogorvosomnak, hogy öt órán át ne beszéljek.”

Walter megmerevedett. Tammy a szája elé kapta a kezét.

„Az csak viccnek szántam” motyogta Walter.

„Akkor az enyém is.”

„Az enyém feleennyibe került!”

„Az enyémhez gyakorlati oktatás is jár.”

Walter büszkesége felülkerekedett rajta. „Tökéletesen tudok masszírozni.”

„Nagyszerű. Tammy majd eldönti.”

„Nincs szükségem leckékre!”

„Akkor tekintsd felmérőnek.”

Walter visszavonult a kezelőbe. „Rendben. Tíz perc. Megmutatom, mit tudok.”

Tammy odanyújtott neki egy gyakorlópárnát. „Kezdje enyhe nyomással.”

Walter lenyomta.

„Ne úgy, mintha tésztát dagasztana.”

„Nem úgy csinálom!”

„Akkor miért lapul össze a párna?”

Elvigyorodtam. „Kettes, kedvesem.”

„Hagyd abba az osztályozást!”

Tammy megigazította a kezét. „Ez már jobb. Most próbáljuk ki élesben.”

Hasra feküdtem az állítható masszázságyra.

Walter dörzsölni kezdte a vállamat. „Milyen így, Bajkeverő?”

„Lejjebb.”

Arrébb tette a kezét.

„Balra.”

„A te balodra vagy az enyémre?”

„Walter, igazán tudhatnád, hol van a bal vállam.”

Tammy felsóhajtott. „Birdie, hagyd koncentrálni.”

„Segítek neki!”

„Inkább úgy hangzik, mintha a forgalmat irányítanád.”

Walter felnevetett, arrébb húzódott, és véletlenül hozzáért az ágy magasságát állító kapcsolóhoz. A motor zúgni kezdett, én pedig emelkedni kezdtem.

„Walter?”

„Hm?”

„Miért mozgok?”

Lenézett. „Ó.”

„WALTER!”

„A műfogsoromra!”

„Ez az én felkiáltásom!”

„Engedje el a kapcsolót!” utasította Tammy.

Walter végre elengedte. Az ágy megállt, én pedig nagyjából Walter arcának magasságában találtam magam.

„Nos, Walter, ötvennyolc év után végre piedesztálra emeltél.”

Megigazította a szemüvegét. „Te pedig még mindig lenézel rám.”

Tammy leengedte az ágyat.

„Újabb gyakorlat következik.”

Walter felnyögött. „Még van?”

„Igen. Mindkettőtöknek tanulnia kell valamit.”

Felültem. „Mindkettőnknek?”

„Birdie, ne irányíts mindent. Walter pedig ne találgasson, hanem figyeljen.”

„Én figyelek” tiltakozott a férjem.

„Összekeverted a könyökömet a vállammal” emlékeztettem.

Tammy felemelte a kezét. „Birdie mostantól csak három dolgot mondhat: »erősebben«, »gyengébben« vagy »állj«.”

„Ez nevetséges.”

„Ezek a szabályok.”

„És ha útmutatásra van szüksége?”

„Majd én segítek.”

Walter elvigyorodott. „Végre valaki érti a házasságot.”

Újrakezdtük.

„Erősebben.”

Walter változtatott a nyomáson.

„Gyengébben.”

Megint igazított a kezén.

„Most egy kicsit…”

Tammy megköszörülte a torkát.

„Birdie.”

„Mi az?”

„Három szó.”

„Csak meg akartam magyarázni!”

„Walter pedig figyelt” mondta Tammy.

Walter elmosolyodott. „Kettes, kedvesem. Óra után találkozunk.”

Micsoda pimaszság! A férjem az én tanári módszeremet fordította ellenem.

Már majdnem visszavágtam, aztán észrevettem, hogy Walter megállt, és az utasításomra vár. Nem a tévét nézte, és nem az órát figyelte. Rám koncentrált. Én pedig annyira lefoglaltam magam a javítgatásával, hogy ezt észre sem vettem. Talán nem csak Walternek kellett megtanulnia figyelni.

„Gyengébben” mondtam.

Igazított a kezén. „Így jó?”

„Igen.”

„Jobb?”

Mosolyogva bólintottam.

Tammy elmosolyodott. „Látjátok? Együtt is tudtok dolgozni.”

Walter tovább masszírozott, és egyetlenegyszer sem panaszkodott.

„Na?” kérdezte.

„Sokat javultál.”

„Ez most bók?”

„Ne szokj hozzá.”

Tammy felnevetett. „Látjátok, tudtok ti együttműködni.”

Rápillantott az órájára. „Walter, letelt a tíz perc.”

A férjem a vállamra nézett. „Máris? Most kezdtem belejönni.”

Felvontam a szemöldököm. „Még több házi feladatot kérsz?”

„Ne feszítsd a húrt, Bajkeverő.”

A keze azonban még néhány pillanatig a vállamon maradt.

A masszázs után Walter segített felvenni a kardigánomat.

„Miért nem mondtad, hogy több figyelemre vágysz?”

„Mondtam. Háromszor.”

„Masszázst kértél.”

„Igen, Walter. Ha a feleséged tíz percet kér, akkor tíz percet ért alatta.”

Zavartan elmosolyodott. „Ebben nem voltam valami jó.”

„Harminc másodpercig kiválóan teljesítettél.”

„Te pedig mindent versennyé változtatsz.”

El kellett ismernem, hogy igaza van.

„Talán.”

Walter rám nézett. „Most tényleg elismerted, hogy igazam van?”

„Korlátozott ideig érvényes ajánlat.”

Megpuszilta az arcomat. „Gyere, Bajkeverő. Menjünk haza.”

Aznap este Walter kikapcsolta a tévét.

„Elromlott?” kérdeztem.

„Nem. A feleségem megérdemel tíz percet.”

Lassan és rendesen masszírozni kezdte a vállamat.

„Egy feltétellel” mondta. „Öt perc csend.”

„Tegnap még öt órát akartál!”

„Lejjebb adtam az elvárásaimból.”

„Rendben. De csak a masszázs után.”

„Ez nem fair!”

„Ahogy az sem volt fair, hogy lefizetted a fogorvosomat.”

Sóhajtott, de folytatta a masszázst. Most először nem kellett küzdenem a figyelméért.

„Jó így a nyomás?”

Nem válaszoltam.

„Birdie?”

Továbbra is hallgattam.

„Drágám, mondj már valamit!”

Elmosolyodtam.

„Vigyázz, Walter. Legutóbb ötven dollárt fizettél ezért a kiváltságért.”

Walter hangosan felnevetett. Ezúttal nem hagyta abba a masszírozást.