A kávéfilter a felső polcon volt, Kayla mégis mindig akkor kérte meg Andrew-t, hogy vegye le neki, amikor törölközőben sétált át a konyhán. Azt mondta, csak próbára teszi. Hiába kértem, hogy hagyja abba. Vasárnap reggel Andrew letette a kávéját, feloldotta a telefonját, majd megmutatta Kaylának, miért nem maradt aznap a konyhában.
Aznap reggel már korábban is kértem a húgomat, hogy ne jöjjön le a konyhába egy szál törölközőben. Ennek ellenére megint Andrew-t kérte meg, hogy vegye le neki a kávéfiltert.
Andrew a szekrényre nézett, aztán Kaylára. Felkapta a kávéját, és kisétált a helyiségből.
Kayla utána nézett.
-Mi baja van?
Becsuktam az általa nyitva hagyott szekrényajtót.
-Te vagy a baja.
Kayla felnevetett. Ettől telt be nálam a pohár.
Két héttel korábban Kayla két bőrönddel, 287 dollárral a számláján és mindkét szeme alatt elkenődött szempillaspirállal állított be hozzánk. Hat év után a barátja közölte vele, hogy költözzön el a közös lakásukból.
Nem kérdeztem meg, van-e pénze szállodára, és azt sem javasoltam, hogy előbb hívja fel valamelyik barátját. Én vittem az egyik bőröndöt, Andrew pedig a másikat.
-Maradj nálunk, amíg talpra nem állsz – mondtam neki.
Andrew még azelőtt beleegyezett, hogy befejeztem volna a mondatot.
Az első héten Kayla könnyen kezelhető vendég volt. Aztán jött a törölköző.
Az első alkalommal azt hittem, csak megfeledkezett róla, hogy Andrew is otthon van. Másodszor félrehívtam.
-Felvennél egy köntöst, mielőtt lejössz? Andrew általában a konyhában van.
Kayla rám pislogott.
-Ő a férjed, Amanda, nem egy kamasz fiú.
-Tudom.
-Akkor mi a gond?
-Engem zavar.
Úgy nézett rám, mintha valami különösen nehéz feladványt adtam volna neki, aztán vállat vont.
-Rendben.
Másnap reggel mégis ugyanúgy lejött.
Most Andrew már felment az emeletre, Kayla pedig úgy kavargatta a cukrot a kávéjában, mintha semmi sem történt volna.
-Megkértelek, hogy ne csináld ezt – mondtam ingerülten.
Kayla a pulthoz támaszkodott.
-Nem értem, miért érdekel ennyire.
-Nem is kell értened.
-Tényleg fenyegetve érzed magad attól, hogy törölköző van rajtam?
-Nem.
-Mert ha megbízol Andrew-ban…
-Kayla…
Kortyolt a kávéjából.
-Csak azt mondom, hogy ez inkább a férjedről szól, nem a törölközőről.
-Nem. Arról szól, hogy nem veszed figyelembe, amit kérek.
Ettől elmosolyodott. Nem kedvesen.
-Őszintén? Tekints rá próbának.
Csak néztem rá.
-Miféle próbának?
-Próbának. Ha Andrew-t el lehet csábítani attól, hogy egy másik nő törölközőben sétál át a konyhán, nem jobb most kideríteni?
Azt hittem, rosszul hallottam.
-Szándékosan próbálod elcsábítani a férjemet?
-Nem – felelte, mintha én lennék nevetséges. – Csak azt nézem meg, hogy el lehet-e csábítani.
-A kettő között nincs akkora különbség, mint gondolod.
-Ha elbukik, az az ő hibája.
Összefontam a karomat.
-És ha a húgomat kérem meg, hogy ne csináljon valamit az otthonomban?
Kayla forgatta a szemét.
-Ezt sokkal nagyobb ügynek állítod be, mint amekkora.
Aznap este elmondtam Andrew-nak, mi történt. Éppen a mosogatógépet pakolta. Egy darabig csak a tányérok csúsztak a helyükre.
Végül megkérdezte:
-Tényleg azt mondta, hogy ez egy próba?
-Kétszer is.
Andrew betolta az alsó kosarat.
-Nem akarok beleavatkozni. A te húgod.
Akkor még ésszerűnek tűnt a válasza. Három nappal később már másképp gondoltam.
Vasárnap reggel éppen a pirítósra kentem vajat, amikor meghallottam Kaylát lejönni. Andrew az asztalnál ült, előtte a kávéja.
Kayla megjelent az ajtóban, megint ugyanabban a törölközőben, mezítláb, és láthatóan továbbra sem érdekelte, hogy megkértem, öltözzön fel.
Letettem a kést.
-Kayla…
Andrew megérintette a csuklómat.
-Várj egy kicsit.
Felállt, és a pult mellé vitte a bögréjét.
-Most hadd válaszoljak én.
Kayla elmosolyodott.
-Végre!
Andrew a pulthoz támaszkodott.
-Egész héten azt mondogattad, hogy ez egy próba, ugye?
-Pontosan.
-Remek. Gratulálok, Kayla. Átmentél.
Kayla előbb rá, majd a telefonjára nézett.
-Min mentem át?
-Az én próbámon.
Andrew feloldotta a telefonját, és letette a pultra kettejük közé.
-Azt akartam kideríteni, készen állsz-e arra, hogy lakótársakkal élj.
Kayla felkapta a telefont. Én nem láttam, mi van a kijelzőn, de az arca a nyakától kezdve élénkvörös lett.
-Mi ez az egész?
-Három kiadó szoba – mondta Andrew. – Mindegyik húsz percen belül van innen.
Kayla végigpörgette a találatokat.
-Andrew, ezt nem teheted!
-Szobákat kerestem neked.
-Nem dobhattok ki!
-Nem dobtalak ki.
Kayla felém fordult.
-Amanda, tényleg hagyod, hogy a férjed kirakjon a saját házadból?
-Andrew nem rak ki. De az átmeneti megoldásnak is kell, hogy legyen vége.
-Mert törölközőt viseltem?
A serpenyőről félretettem a pirítóst, mielőtt odaégett volna.
-Megkértelek, hogy ne csinálj valamit az otthonomban. Te pedig úgy döntöttél, csak akkor veszed komolyan, ha előbb bebizonyítom, hogy jogos az okom.
Kayla szorosabbra húzta magán a törölközőt.
-Szóval ez büntetés.
-Ha büntetni akarnálak, hagytam volna, hogy továbbra is Andrew borzalmas müzlijét edd. Azt ő veszi.
Andrew rám mutatott.
-Ez szükségtelen volt.
Kayla nem nevetett.
-Amanda, teljesen össze vagyok törve. Nincs pénzem, munkám sincs még.
-Tudom.
-És határidőt szabsz?
-Tervet szeretnék.
-Ugyanaz.
-Nem ugyanaz.
Kayla Andrew-ra nézett.
-Te pedig egész héten úgy viselkedtél, mintha valami ragadozó lennék. Mindig kimentél, amikor beléptem a szobába.
Andrew felvette a kávéját.
-Nem.
-Akkor miért mentél el?
-Először azért, mert kínos volt a helyzet. Miután Amanda megkért, hogy hagyd abba, azért mentem ki, mert nem akartam részt venni benne.
-Miben?
-Abban a kísérletben, amit kitaláltál. Folyton bele akartál rángatni a feleségemmel folytatott vitádba.
Kayla most nem vágott vissza azonnal. Aztán rám nézett.
-Ezt te mondattad vele?
Megráztam a fejem.
-Azt sem tudtam, hogy szobákat keres neked.
Andrew rám pillantott.
-Ezt előbb el kellett volna mondanom.
-Igen.
-Azt hittem, ha azt mondom, „ő a te húgod”, akkor kimaradok az egészből. Közben rád hagytam egy olyan határ betartatását, ami mindkettőnket érintett.
Nem számítottam erre. Ránéztem, ő pedig végighúzta a hüvelykujját a bögre fülén.
Kayla hitetlenkedve felnevetett.
-Nagyszerű. Kész a házassági tanácsadás. Most már felmehetek felöltözni?
-Kérlek – mondtam.
Elindult a lépcső felé.
-Kayla – szólt utána Andrew.
Megállt.
-Az egyik szoba most szabad. A tulajdonos ma délután ráér megmutatni.
Kayla megfordult.
-Időpontot is egyeztettél nekem?
-Csak találtam egy hirdetést – felelte Andrew.
Elvettem tőle a telefont, és megnéztem a képeket. Világos hálószoba az emeleten, közös konyha, kis hátsó udvar. Semmi különleges, de semmi rossz sem. Egyszerűen csak egy kiadó szoba.
Kayla felé nyújtottam a telefont.
-Megnézzük.
-Nem költözöm oda.
-Akkor ne költözz oda. Attól még megnézzük.
Összevonta a szemöldökét.
-Nem kényszeríthetsz rá.
-Igazad van – feleltem, és letettem a telefont. – De ha nálunk maradsz, amíg kitalálod, hogyan tovább, látnom kell, hogy te is teszel ezért.
Kayla csak nézett rám, majd felrohant az emeletre. Becsapódott egy ajtó.
Andrew belekortyolt a kávéjába.
-Szerintem jól ment.
Ránéztem.
-Egy szót se.
-Értettem.
Húsz perccel később Kayla farmerben és pulóverben jött le. A kezében ott volt a legcsúnyább régi köntös, amit a szekrényünkben talált.
A székre dobta, ahogy elhaladt mellette.
-Elégedett vagy?
A köntösre néztem.
-Teljesen.
A kiadó szoba Renee-é volt, aki nagyjából Kayla korában járt, és hetente három napot otthonról dolgozott. A ház kicsi, de tiszta volt. Kayla kétszer is megnézte a hálószobát. Másodjára hosszabban időzött a szekrény előtt.
Renee megmutatta nekünk a konyhát is.
-Nyugodtan főzhetsz késő este is, csak pakolj el magad után. Hétköznap este tizenegy után csendet kérek. A papírárut közösen vesszük.
Kayla bólintott.
-Van valami, amit elvársz attól, akivel együtt laksz? – kérdezte Renee. – Valami, ami nagyon zavar?
Kayla meglepettnek tűnt.
-Engem kérdezel?
-Igen. Van valami?
Kayla elgondolkodott.
-Ne vedd kölcsön a ruháimat anélkül, hogy megkérdeznéd.
-Rendben – mondta Renee, és elindult a mosókonyha felé.
Kayla a helyén maradt.
-Ennyi?
Renee visszanézett.
-Mi ennyi?
-Nem akarod tudni, miért?
-Ezek a te ruháid – felelte Renee vállat vonva. – Teljesen érthető.
Azzal továbbment, Kayla viszont még mindig a szekrényajtót nézte.
Aznap egész héten először fordult elő, hogy valaki meghallotta Kayla kérését, és egyszerűen elfogadta.
Hazafelé Kayla mellettem ült, a telefonján még mindig nyitva volt a hirdetés. Andrew nem jött velünk. Én döntöttem így, mert ezt a beszélgetést kettőnknek kellett megejtenünk.
Félúton feltettem a kérdést, amit addig kerülgettem.
-Miért akartad, hogy Andrew elbukjon?
Kayla továbbra is a szélvédőn át nézett.
-Nem akartam.
-Akkor miért nem volt elég, amikor én kértelek meg, hogy hagyd abba?
Lezárta a telefonját. Több utcán át hallgatott, aztán megszólalt.
-Eric nem csalt meg.
Rápillantottam.
-Tessék?
-Nem csalt meg. Nem ütött meg. Nem lopott tőlem. Nem volt másik nő. – A hüvelykujja a sötét képernyőt dörzsölte. – Nem akarta tovább azt az életet élni, ami nekünk volt.
Piros lámpához értünk. Amikor zöldre váltott, nem indultam el rögtön, és a mögöttünk álló autó sofőrje rám dudált.
Kayla kinézett az ablakon.
-Hat év, Amanda. Ennyi volt.
Továbbvezettem. Nem adtam neki tanácsot, nem próbáltam megvédeni Ericet, és nem kerestem enyhítő magyarázatot.
-Folyton arra vártam, hogy kiderüljön, mit tett – mondta végül.
-De nem tett semmit?
-Nem. Csak szerettem volna, ha van valami oka.
Akkor értettem meg, miért figyelte olyan kitartóan Andrew-t. Nem azért, mert meg akarta szerezni. Bizonyítékot keresett.
-Azt akartad tudni, hogy az én kapcsolatom sem különb – mondtam. – Ha Andrew elbukik a próbán, akkor érthetővé válik, ami Eric-kel történt.
Kayla rám nézett, aztán ismét az ablak felé fordult.
-Talán.
-És ha Andrew nem bukik el?
A telefon tokjának leváló sarkát piszkálta.
-Akkor talán nem minden kapcsolat ilyen. Talán csak az enyém ment tönkre.
Beálltam a kocsival a felhajtóra, és leállítottam a motort. Egyikünk sem nyúlt az ajtóhoz.
Kis idő múlva Kayla megszólalt.
-Nem akartam elvenni tőled Andrew-t. Csak tudnom kellett.
A kilincsért nyúltam, aztán megálltam.
-Értem, hogy összetörtél, és ezért bizonyítékot kerestél. De attól még nem tehetted semmissé, amikor nemet mondtam.
Kayla keze megállt a telefonon. Ezúttal nem vitatkozott.
Bent visszatette a csúnya köntöst a székre.
-Sajnálom – mondta.
Vártam.
-Azt nem sajnálom, hogy összetörtem. Abban még elég biztos vagyok – tette hozzá, majd a köntösre nézett. – Azt sajnálom, hogy úgy döntöttem, előbb be kell bizonyítanod, hogy jogos a határod, csak utána tartom tiszteletben.
-Köszönöm.
-Holnap még nem szeretnék elköltözni.
-Nem is kérem.
Leültünk a konyhaasztalhoz, és végre konkrét tervet készítettünk az „átmeneti időszakra”. Kayla továbbra is állásokat keresett volna, és ha lett volna jövedelme, valamennyivel beszállt volna a költségekbe. A szobahirdetéseket pedig együtt néztük volna át, és megbeszéltünk volna egy reális költözési időpontot.
-És többé ne legyenek próbák – mondtam.
Andrew ekkor lépett be a bevásárlással.
-Ezt mindenkinek be kellene tartania.
Kayla rámutatott.
-Senki sem kérdezett.
-A saját konyhájában azért megszólalhat – feleltem.
Andrew letette a szatyrokat.
-Köszönöm, Amanda.
Kayla forgatta a szemét, de ezúttal nem akart veszekedni.
Andrew rám nézett.
-Ha legközelebb valami mindkettőnket érint, nem bújok az mögé, hogy „ő a te húgod”.
-Jó.
Kayla felnyögött.
-Most komolyan, előttem fogtok érzelmileg érett felnőttekké válni?
-Valószínűleg – felelte Andrew. – Ha túl sok, el is költözhetsz.
Kayla hozzávágott egy konyharuhát.
Másnap reggel hét előtt hallottam, hogy Kayla lezuhanyozott. Andrew már a kávéját itta, amikor lépteket hallottunk a lépcsőn.
Rám nézett, én visszanéztem rá.
Kayla a régi, kék köntösben lépett be. A zsebeit kifakult kacsák díszítették, az egyik ujja pedig kicsit rövidebb volt a másiknál.
Egyenesen a kávéfőzőhöz ment.
Andrew nem szólt semmit. Én sem.
Kayla a kávészemek felé nyúlt.
-Használhatok belőle?
Andrew a bögréje fölött nézett rá.
-Persze.
-Köszönöm.
Nem csinált belőle nagy ügyet. Csak megkérdezte, amit korábban eszébe sem jutott volna.
Aztán kinyitotta a felső szekrényt. A kávéfilter ott volt a legfelső polcon. Kayla nyújtózkodott, de nem érte el.
Andrew már éppen felállt, amikor Kayla rászólt:
-Maradj csak!
Odahúzott egy konyhai széket, fellépett rá, és levette a filtert. Amikor visszamászott, észrevette, hogy mosolygok.
-Mi az?
-Semmi.
Kayla végignézett a köntösön, a széken, majd a kezében tartott filteren.
-Látod? Már talpra is álltam.
Ezúttal mindhárman nevettünk.
