A közönség számára évtizedeken át a Bon-Bon mosolygós frontembere, a slágerek hangja és a színpad örök energiabombája volt. Azok számára viszont, akik a legközelebb álltak hozzá, mindenekelőtt apa maradt. Szolnoki Péter gyakran beszélt a zenéről, a koncertekről és a közönségről, ám amikor a gyermekei kerültek szóba, a hangja mindig egészen más árnyalatot kapott.
Többször is elmondta, hogy számára a legfontosabb szerepet nem a reflektorok fényében töltötte be. A három gyermekem a legfontosabb az életemben – fogalmazott egy korábbi interjúban.
A zenész számára a család és a zene soha nem két külön világot jelentett. Gyermekei szinte beleszülettek abba a közegbe, amely édesapjuk életét meghatározta, és már egészen kicsi koruktól természetes része volt mindennapjaiknak a zene, a próbák és a koncertek világa.
Nem véletlen, hogy végül mindhárom gyermek kreatív pályán találta meg a helyét.
A legidősebb fiú, Péter, a televíziózás és az utómunka világában helyezkedett el, vágóként dolgozik, míg öccse, Balázs a színészet és a zene felé fordult. A két fiú közösen alapította meg az OTUZ zenekart, amely néhány hónappal ezelőtt különleges szerepet kapott a család történetében.
A Bon-Bon jubileumi koncertjét ugyanis éppen az ő együttesük nyitotta meg az MVM Dome színpadán.
Az este több volt egy egyszerű fellépésnél. Egy apa számára talán kevés meghatóbb pillanat létezik annál, mint amikor ugyanazon a színpadon láthatja gyermekeit, amelyen ő maga is évtizedek óta áll.
A két fiatal eredetileg egészen más pályát választott magának. Balázs anglisztikát tanult, Péter filmes képzésen végzett, a zene mégis újra és újra visszahívta őket.
Ma már saját zenekaruk mellett számos televíziós produkció háttérmunkájában is részt vesznek zenei szerkesztőként, többek között a Kincsvadászok, az X-Faktor és a Csillag Születik műsoraiban.
Édesapjuk szerint mindez egyáltalán nem meglepő.
„Nyilvánvalóan ezt szívták magukba gyerekkoruk óta. Hallották, milyen zenéket hallgatok, látták, hogy otthon zenélek. Sőt, mindhárom gyerek még az anyukájuk hasában volt, amikor koncertekre jártunk.”
A család legfiatalabb tagja, Bogi végül nem a színpadot választotta, mégis a kultúra és a média világában találta meg a helyét. A fiatal nő ma a Librettó kulturális műsor társszerkesztőjeként dolgozik.
Édesapja egyik kedvenc története is hozzá kapcsolódott.
Mosolyogva mesélte, hogy lánya már születése előtt határozott véleménnyel rendelkezett a zenéről.
„Amikor Bogi még az anyukája hasában volt, elmentünk egy Red Hot Chili Peppers koncertre – ez még 1995-ben volt, mert ő 1996-ban született –, és a koncert alatt nagyon rugdosni kezdett. Láthatóan nem tetszett neki a zene, úgyhogy végül el is jöttünk.”
A család évekkel később értette meg igazán a történet különös jelentését.
„Aztán évekkel később, amikor már nagyobb volt, mindig mondogatta, hogy nem szereti a Red Hot Chili Pepperst. Akkor jutott eszünkbe ez a történet, és mondtuk neki: »Hát persze, kislányom, neked már magzatként sem tetszett ez a zenekar.«”
A zenész ilyenkor mindig nevetett.
Bár országosan ismert előadó volt, otthon tudatosan igyekezett kizárni a sztársággal járó szerepeket és elvárásokat.
„Otthon sosem éreztettem a családommal, hogy ismert ember vagyok. Én egyszerűen az apjuk vagyok, ők pedig a gyerekeim. Ebbe semmilyen reflektorfény nem fér bele. Azt sem szeretem, ha bárki művész úrnak szólít, attól mindig kiráz a hideg.”
Mindig tudni akarta, mi történik a gyermekeivel, milyen örömök és nehézségek foglalkoztatják őket. Saját bevallása szerint talán néha túlságosan is jelen volt az életükben, de ezt soha nem titkolta.
Egy alkalommal arról is beszélt, hogy amikor legidősebb fia valami fontos dologgal szeretett volna elé állni, nehezen találta a szavakat. Ő egyszerűen odalépett hozzá, átölelte, és a beszélgetés rögtön könnyebbé vált.
A gyermekei pályaválasztásába soha nem szólt bele.
„Mindig azt mondtam nekik, hogy ennek a pályának megvannak az árnyoldalai is, de ha ezt választják, én csak örülni tudok neki. Tehetségesek, fiatalok, lelkesek, és ez a legfontosabb. Soha nem akartam megmondani nekik, mivel foglalkozzanak. A három gyermekem a legfontosabb az életemben.”
Azok számára, akik ismerték, talán ez a mondat meséli el a legtöbbet arról, milyen ember volt a színpadon kívül Szolnoki Péter: egy édesapa, aki a legnagyobb sikereit nem a koncerttermekben, hanem a gyermekeiben látta.
