Hosszú csend után tér vissza a képernyőre Dióssy Klári, a népszerű műsorvezető április 10-én, a Nemzeti Rákellenes Napon jelenik meg újra a Duna TV műsorán, a Ridikül vendégeként. A dátum nem véletlen: ezen a napon beszél először nyilvánosan súlyos betegségéről, saját történetén keresztül próbálva erőt adni azoknak, akik hasonló küzdelmet élnek meg.
„Veszek egy nagy levegőt, hogy tudjak róla beszélni, mert hogy kell erről beszélni. Lehet, hogy három hónappal ezelőtt nem tudtam volna” – mondta a pénteki adás beharangozójában. „Olyan sok erőt kaptam az elmúlt években az itt lévő vendégektől, hogy ezt tudom tovább vinni”
A megszólalás súlyát nemcsak a téma adja, hanem az a belső út is, amelyen a műsorvezető végigment. A nézők számára is feltűnő, hogy Dióssy Klári az elmúlt időszakban jelentős változáson ment keresztül.
Dióssy Klári hosszú éveken át volt a Ridikül arca: kilenc éven keresztül vezette a műsort, amelyben számtalan személyes történet és pszichológiai téma került terítékre. 2025 elején azonban váratlan döntést hozott, és elköszönt a nézőktől.
„Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni. És akkor van ez a röghöz kötöttség, hogy az ember mégsem mer lépni. (…)” – mondta.
A búcsú nem csupán egy szakmai döntés volt, hanem egy belső elhatározás része is: „Itt a műsorban nagyon sok olyan pszichológiai téma is előkerül, amikor az ember elgondolkodik, hányszor halljuk: igen, nemet kell tudni mondani, bátornak kell lenni. Azt gondolom, hogy ezzel a mai műsorral most elkezdődik az én életbátorságom”
A helyét később Kocsis-M. Brigitta vette át, a műsorvezető pedig hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől.
Nem sokkal azután, hogy Rubint Réka nyíltan beszélt a saját, évek óta tartó harcáról a betegséggel, Dióssy Klári is úgy döntött, megszólal.
A Ridikül stúdiójában most először osztja meg azt az utat, amelyet eddig csendben, a nyilvánosság kizárásával járt végig.

