Sok anya évekig csendben hordoz egy nehéz terhet. Nincs látható nyoma, mégis mélyen fáj. A felismerés fáj, hogy mindaz, amit adott, az idő, az erő, az áldozatok és a feltétel nélküli szeretet, mintha nem számítana annak, akiért a legtöbbet tette: a saját gyermekének.
Ez a távolság ritkán gonoszságból vagy szándékos hálátlanságból születik. Gyakrabban összetett, sokszor tudattalan lelki folyamatok alakítják, amelyek meghatározzák, a gyerek hogyan látja az anyját, mit értékel benne, és hogyan kapcsolódik hozzá. Ha rálátunk ezekre, attól még nem múlik el azonnal a fájdalom, de kevesebb lehet az önvád, és könnyebb elindulni a gyógyulás felé.
1. Amikor az állandóság „láthatatlanná” válik
Az agy jobban észreveszi a változást, mint az állandót. Ami mindig ott van, ami megbízható és kiszámítható, azt könnyű természetesnek venni. Ahogy a levegőre sem figyelünk, amíg gond nélkül kapunk belőle, úgy az anya folyamatos szeretete is háttérbe szorulhat, pont azért, mert sosem ingadozik.
Ilyenkor az anya szinte a díszlet része lesz, nélkülözhetetlen, mégis kevés figyelem jut rá. Nem azért, mert ne lenne fontos, hanem mert a jelenléte biztosnak tűnik. Ettől az, aki sokat ad, könnyen érezheti magát alulértékeltnek.
2. A leválás, ami az önállósághoz kell
A felnövés része, hogy a gyerek különválik a szüleitől. Saját véleményt alakít ki, vitatkozik, határokat próbál, és némi érzelmi távolságot is tart. Ezt a fejlődési folyamatot gyakran individációnak hívják.
Ami a gyereknek önkeresés, az az anyának elutasításnak tűnhet. Sok esetben mégsem arról van szó, hogy a szeretet kisebb lett, hanem arról, hogy a gyerek próbálja kitalálni, ki is ő. Ha ezt bűntudatkeltés vagy erős ellenállás fogadja, a távolság könnyen nagyobbá válik.
3. A feszültség ott tör ki, ahol biztonság van
A gyerekek gyakran annál eresztik ki a gőzt, akiről biztosak, hogy nem fordul el tőlük. Az anya sokszor a feltétlen elfogadás jelképe, ezért rá zúdulhat olyan düh, frusztráció vagy belső káosz, amit máshol nem mernek megmutatni.
Ezért fordulhat elő, hogy kívül kedvesek, otthon viszont kemények. Ez nem fair, és hosszú távon nem is egészséges, de segít, ha látod, hogy ez inkább a gyerek belső küzdelméről szól, nem az anya értékéről.
4. Amikor az anya eltűnik a szerepei mögött
Van, hogy egy anya szeretetből lassan „elfogy”. Csak gondoskodik, intézkedik, dolgozik, megold, mindig rendelkezésre áll. Ritkán pihen, ritkán kér, és sokszor nem húz határokat. A saját fájdalma háttérbe kerül, a vágyai halasztódnak, a szükségletei kimondatlanok maradnak.
A gyerek ebből azt tanulhatja meg, hogy az anyának nincsenek saját igényei. Ha egy anya nem mutat önbecsülést és egészséges határokat, a gyereknek is nehezebb ezt megtanulnia. Ez nem hibáztatás, inkább egy fontos felismerés: az is nevel, ahogyan az anya emberként jelen van.
5. Az „visszafizethetetlen” érzelmi tartozás érzése
Ha a szeretet túl sok áldozattal jár, vagy a gyerek úgy éli meg, hogy mindent érte tettek, bűntudat alakulhat ki benne. Úgy érezheti, ezt sosem tudja viszonozni. Ennek a súlyát sokan úgy próbálják csökkenteni, hogy kisebbítik, amit kaptak: „Nem is volt olyan sok”, vagy „Ez a dolga volt”.
Ilyenkor a kapcsolatban a szeretet könnyen kötelességnek tűnik. Ha valami kötelezőnek hat, abból gyakran ellenállás lesz. Nem feltétlenül szeretethiány, inkább menekülés a nyomás elől.
6. Egy énközpontúbb kultúra hatása
Ma sok helyen az az üzenet erős, hogy azonnal érezd jól magad, válaszd a kényelmet, és magadat tedd az első helyre. Ebben a közegben a türelmet, kitartást és hosszú távú figyelmet igénylő kapcsolatok könnyebben háttérbe csúsznak.
Az anyai szeretet gyakran csendes, kiszámítható és mindennapi. Nehezebben „hangos”, mint azok a dolgok, amik gyors élményt adnak. Ettől még értékes, csak sokszor kevesebb figyelmet kap.
7. Kimondatlan sebek, amik továbbadódnak
Sok anya korábban maga is olyan gyerek volt, aki kevés figyelmet, megerősítést vagy érzelmi törődést kapott. Felnőttként aztán anyaként néha tudattalanul próbálja begyógyítani a régi hiányokat azzal, hogy mindent odaad. Abban is reménykedhet, hogy a gyerektől kapja meg azt az elismerést, amit régen nem kapott meg.
Ha az anya egész önértékelése az anyaságra épül, a gyerek megérezheti ezt a függést. Lehet, hogy nem tudja szavakba tenni, mégis úgy éli meg, hogy neki kell „boldoggá tennie” az anyját. A távolság ilyenkor egy ösztönös jelzés: ezt a terhet nem tudja cipelni.
Gondolatok és gyengéd irányok
Kezdd el tisztelni a saját értékedet anélkül, hogy a gyerek visszajelzésére várnál.
-Merj határokat húzni, és kimondani, ha fáradt vagy, vagy szükséged van valamire.
-Válaszd szét a gyerek viselkedését attól, hogy te milyen anya vagy.
-Nézd meg őszintén, mennyire a gyerekeidtől függ a lelki egyensúlyod.
-Legyenek saját érdekeid, kapcsolataid és céljaid az anyaságon kívül is.
-Ha a fájdalom erős és nem csillapodik, a terápia bátor és önmagadat tisztelő lépés.
Az, hogy egy gyerek nem úgy értékeli az anyját, ahogy az reméli, nem törli el azt a szeretetet, amit kapott, és nem csökkenti az anya értékét sem. Sokszor inkább belső küzdelmek, régi sérülések és tágabb hatások állnak a háttérben. Ettől a fájdalom nem tűnik el egyik napról a másikra, de segíthet letenni a téves bűntudatot, és helyet adhat valami fontosnak: annak, hogy ugyanazzal az együttérzéssel és gyengédséggel fordulj magad felé, amit annyiszor adtál másoknak.
