Több mint tíz évig a nappalim egyik sarkában állt egy régi kanapé, amit sokan csak egy kopott bútordarabnak láttak.
A barátaim gyakran javasolták, hogy cseréljem le, de számomra értékes volt, mert nagymamámé volt korábban. Ezen a kanapén aludtam délutánonként gyerekként, rajta ültünk családi összejöveteleken, itt beszélgettünk jót éjszakába nyúlóan.
A válásom után költöztem új lakásba, ahol minden idegennek tűnt. Ekkor úgy döntöttem, felújíttatom a kanapét, hogy egy kis melegséget és otthonosságot vigyek az életembe.
Akkor még nem tudtam, hogy ezzel a döntéssel teljesen megváltozik majd minden.
A kárpitos másnap telefonált, hogy azonnal menjek el hozzá.
Ahogy odaértem, megmutatta a szakadt bélés alatt megbúvó titkos rekeszt. Benne régi fényképeket, egy kis bársonytasakot arany medállal, és egy csomag levelet találtunk.
Amikor óvatosan kibontottam a borítékokat, kiderült, hogy a levelek a nagyszüleim szerelmes levelei voltak, tele ígéretekkel és közös emlékekkel, amiket együtt gyűjtöttek.
Ezek olvasásakor teljesen elöntött az izgalom és nosztalgia.
Az egyik levél nekem szólt, nagymamám gyönyörű kézírásával.
Azt írta: „Egy nap, amikor elveszettnek érzed magad, ez majd rád talál.”
Ezek a szavak pontosan akkor jutottak el hozzám, amikor a leginkább szükségem volt rá. Nem a hibátlan életben van az erő, hanem abban, hogy képesek vagyunk felállni és továbblépni. Nagymamám így szólt hozzám a múltból, biztosítva, hogy a szeretet és a kitartás minden helyzetben tovább él.
A felújított kanapét visszavittem a nappalimba, de most már többet jelent egyszerű bútordarabnál.
Ma már úgy tekintek rá, mint egy emlékeztetőre a család összetartásáról és arról, hogy a legnagyobb ajándékok gyakran váratlanul bukkannak fel.
Egy átlagos javítás helyett igazi felfedezésben volt részem, ami új reményt adott, hogy tiszta lappal kezdek, és még közelebb érzem magam a nagyszüleimhez.
