Egy nő három éve tartott otthon egy sárga pitont, akit Sáfránynak nevezett el. Kezdetben mindenki óva intette: „Vigyázz, ez egy ragadozó.” De ő csak nevetett: „Megszelídült. Szeret engem, nem bántana.” Sáfrány hamar kedvenc lett a házban.
Idővel azonban furcsaságok jelentek meg.
Először szinte észrevétlenül kezdődtek a változások. Sáfrány abbahagyta az evést. Éjszakánként kimászott a terráriumából, és odafeküdt a gazdája mellé úgy, hogy a feje a vállánál, a farka pedig a bokájánál pihent. Néha lazán köré csavarodott, mintha a derekát „méricskélné”.
Nappal a hűvös padlót választotta az ágy mellett, ahol a nő mezítláb járt-kelt, ilyenkor órákig mozdulatlanul hevert, csak a farka végén mozdult néha egyet-egyet. Tekintetét gyakran a nő mellkasának mozgására szegezte.
Voltak halk „ölelések” is: a kígyó felkúszott a torkához, majd megpihent a kulcscsontjánál, a nyelvével finoman érintve a bőrét. A nő azt mondta, ez csak egy puszi.
Egyre gyakrabban ébredt arra éjszakánként, hogy súly nehezedik a mellkasára.
Egyik éjjelen azonban a kígyó éles sziszegésére riadt fel, ami után úgy érezte, itt az ideje elvinni Sáfrányt egy állatorvoshoz.
Ott derült fény arra, mi is történik valójában. Az orvos alaposan megvizsgálta a pitont, meghallgatta a gazda beszámolóját az éjszakai „összebújásról” és az étvágytalanságról.
Az állatorvos végül megszólalt: „Ez nem szeretet. A nagytestű pitonok gyakran éheztetik magukat, és végignyúlnak a gazdájuk mellett, hogy felmérjék a méretet. A te kígyód azt próbálja kideríteni, hogy le tudna-e nyelni. A tekeredés a fojtogatást gyakorolja. Ez a nőstény már elég erős, hogy elzárja a levegődet. Bár ritka, de előfordult már ilyen eset. Csak egy megoldás van: elzárva kell tartani, módosítani az étrendjét, és a legjobb, ha szakértőhöz kerül.”
A nő megdöbbent. Aznap este csak ült az ágy szélén, figyelte, ahogy Sáfrány lassan végigsiklik a lepedőn, pont úgy feküdt le, mint egy régi képen: a gazdája köré tekeredve. Ezúttal viszont a nő ébren volt.
Óvatosan felemelte a kígyót, visszatette a terráriumba, rázárta az ajtót, és leült mellé a földre.
Reggel felhívta a városi hüllőközpontot. Sáfrányt aznap délután átvitték oda, ahol tágas hely, hozzáértő gondozók és megfelelő táplálék várta.
Azóta a nő óvatosabb az egzotikus állatokkal. Egy élettapasztalattal és egy tanulsággal lett gazdagabb: a vadállatok helye nem a hálószobában van.
