Emberek

22 fénykép, amely bebizonyítja, hogy a kedvesség tartja össze ezt a világot

„A kedvesség olyan nyelv, melyet a süket is meghall, s a néma is megért” – tartja a közmondás, és szavakkal kifejezhetetlen, hogy mennyire igaza van. Egy cseppnyi odafigyelés is elég hozzá, hogy bearanyozzuk és szebbé tegyük valaki napját, ez a kedvesség pedig oda-vissza működik. Ennek bizonyításképpen gyűjtöttük össze a most következő fotókat és történeteket, melyek ugyan nem világmegváltó cselekedetek, mégis elegek voltak ahhoz, hogy jobb hellyé tegyék ezt a világot

,,Köszönöm az ismeretlen hősnek, aki felhívta a figyelmemet a WC-papír hiányára.”

,Édesanyám szabadidejében jelmezes képeket készít a helyi állatmenhely lakóiról, hogy az emberek könnyebben örökbe fogadják őket.”

Egy informatikatanár, aki a számítógépek használatát tanítja a gyermekeknek egy olyan iskolában, ahol nem áll rendelkezésre megfelelő technológia.

Egy rendőr, aki megmentette ezt a kétségbeesett férfit az öngyilkosságtól. 8 évvel később az immár házas és kétgyermekes apuka ünnepélyes keretek között köszönte meg az őt megmentő hősnek a nemes cselekedetet.

„Éppen a kínai ételemet ettem, amikor a pult mögött dolgozó kis ázsiai nő abbahagyta a rendelésfelvételt, hogy segítsen egy idős férfinak eligazodni az esős úton a helyéhez. Hihetetlenül türelmes volt vele a lassú rendelés alatt, és még az ételt is kivitte neki. Az emberiségbe vetett hit helyreállt.”

Egy férfi, aki nem talált a célnak megfelelő edényt, ezért a tenyeréből itatja ezt a kóbor macskát.

Ez a szakács mindennap ingyen ételt főz azoknak az embereknek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy étterembe járjanak.

Ez a férfi mindennap 10 kilométert kocsikázik a szavannán, hogy friss ivóvízzel lássa el a környéken élő állatokat.

Egy férfi, aki közeli állatorvost keres, hogy segíthessen a tenyerében látható sebesült verébnek.

„Taxival érkeztem a vidámparkba, az odaút során pedig kiderült, hogy a sofőröm még sosem járt ilyen helyen, ezért úgy döntöttem, hogy meghívom magammal.”

Ez a kislány azért növeszti a haját, hogy utána levágják és parókát készíthessenek belőle a beteg gyermekeknek. Le a kalappal a pici lány előtt!

Egy 15 éves fiú, akit 5 lövés ért, miközben a barátait próbálta menteni egy iskolai lövöldözés alkalmával.

Ez a lány meglátogatott egy 112 éves nőt, akihez már 3 éve nem érkezett senki a kórházba.

Szíriai menekült oszt ételt a hajléktalanoknak Németországban, hogy „visszaadjon valamit”.

Egy hős nagypapa, aki 12 éve szórakoztatja az atlantai gyermekgyógyászati intézmény árva lakóit.

„Az apám egyetemi tanár. Amikor az egyik diákja bébiszittere nem jött el, kénytelen volt magával vinni a 4 hónapos kislányát az órára.”

„A gondnokunk nagy Red Hot Chilli Peppers rajongó. Mivel az árak olyan magasak voltak, nagyon meg volt keseredve, hogy nem tudott elmenni a koncertjükre. Ezért az összes diák összefogott, és vett neki jegyeket.”

Egy hajléktalan férfi minden nap szemetet gyűjt a tengerparton, és nem kér érte pénzt.

A szülők egy különleges kerekesszéket készítettek a gyermeküknek, hogy ő is belemehessen a tengerbe.