Érdekesség

17 ember, akinek van öniróniája, és nem fél használni

Az önirónia és a humorérzék együtt megnyerő tulajdonságok. Akikben megvan mindkettő, és rendben van az önértékelésük, azok saját magukon is önfeledten tudnak nevetni. Képesek beismerni önmaguk és mások előtt is, ha a hibát vétenek, ezért egyáltalán nem zavarja őket, ha mások is jól szórakoznak rajtuk. Sőt, igazából még pozitívan is élik meg, ha a többi embert is megnevettethetik ily módon. Az ő példájuk megmutatja, hogy nem mindig érdemes túl komolyan venni sem magunkat, sem pedig másokat.

1. A hölgy megmutatta, hogy milyen, amikor pózol és az előnyös oldalát mutatja a kamerának, illetve azt is, hogy ezzel szemben mi a valóság.

2. A minap sétálás közben megpillantottam egy kis tűzpirosra festett smartot, amin egy ismerős logót véltem felfedezni, aztán jót nevettem, amikor közelebbről is szemügyre vettem.

3. Egy összejövetelen láttam egy hölgyet, akinek ez a szöveg volt a hátára tetoválva: „Kínában készült.”

4. A barátom egy ügyfélszolgálaton dolgozik, ahol sok türelmetlen ügyféllel van dolguk. Hogy oldja a hangulatot, egyik nap a Zootropolis című animációs filmben szereplő lajhárnak öltözve ment be dolgozni.

5. Halloweenkor találkoztam egy rendőrrel, aki egy malacorrot viselt, és abban járőrözött.

6. Az egyik legjobb barátnőm 3 hónapig feküdt kómában a kórházban. Az orvosok nem sok esélyt láttak rá, hogy valaha is fel fog ébredni, ám egyik nap kaptam tőle egy üzenetet.

7. A barátom megkérdezte tőlem, hogy, szerintem ki a legjobb pasi a világon, mire én azt válaszoltam neki, hogy:
– Természetesen Te!
Erre ő:
– Ugyan már, miért kamuzol? Még szerintem is Ryan Reynolds az!

8. Egy orvosok által szervezett sztrájkon az egyik résztvevő egy transzparenst magasba tartva ismertette a a követeléseit. A poén kedvéért természetesen olvashatatlanul.

9. A társkeresőn Ilyen humoros bemutatkozó szöveggel nem lesz nehéz dolga, hogy párt találjon.

10. Azt hittem, hogy egész jól halad a fogyókúrám, de aztán egyik reggel ráálltam a mérlegre, ami elég egyértelműen jelezte felém, hogy rosszul hittem.

11. Sokáig komplexusom volt az összenőtt lábujjaim miatt, ám aztán szépen lassan sikerült leküzdenem, és még egy irónikus tetoválást készíttettem.

12. A nagymamámmal utaztam a buszon, amikor az egyik megállóban felszállt egy férfi, akinek zöldre volt festve a szakálla. A nagyim erre elkezdte nekem ecsetelni, hogy nem érti, hogyan képes bárki is ilyet csináltatni magának, és különben is milyen világot élünk, stb. Én csendben, mosolyogva végig hallgattam, majd levettem a sapkámat:

13. Bármikor, amikor eddig edzeni kezdtem, akkor elég hamar alább hagyott a lelkesedésem, és pár nap után abbahagytam. Most viszont kidolgoztam egy saját edzésmódszert, amit még én is képesek leszek kitartóan csinálni.

14. A kollégáim szerint túl sok kávét iszok, ezért azt tanácsolták, hogy csak napi egy bögrével kellene meginnom. Igazat adtam nekik, és másnap beszereztem egy új kávésbögrét.

15. Elmentem túrázni, és nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen jól bírom. 7 km után egy kicsit megálltam pihenni, majd pár perc múlva ez a néni húzott el mellettem. Csendben felálltam, és folytattam a túrát a néni után kullogva.

16. Egy őszinte pincérnő, akinek van humorérzéke és öniróniája:

17. Tegnap este visszanéztem az esküvői fotóinkat, és megállapítottam, hogy én biztosan nem vettem volna el feleségül magamat.

via