Emberek

14 ember, akiknek megvolt az okuk a szakításra

Míg egy szilárd kapcsolatban az apró súrlódások és véleménykülönbségek legfeljebb egy kis mosolyszünetet eredményeznek, addig egy ingatag kapcsolat esetén egészen jelentéktelen okok is áthidalhatatlan ellentétekhez vezethetnek. Bár egy ilyen labilis kapcsolatnak egyébként sincs fényes jövője. Szóval talán még jobb is, ha valami mondvacsinált indokkal minél előbb véget vet a kapcsolatnak az egyik fél. Így legalább a másiknak is sokkal inkább nevetséges, mintsem fájdalmas lesz az elválás. Legalábbis némi idő elteltével már valószínűleg ő is csak nevetni fog az eseten.

1. A barátnőm egyik napról a másikra gyanúsan kezdett viselkedni. Rejtegette a mobilját, titkolózott és többször is hazugságon kaptam. Egyik este aztán lebukott, hogy a garázsban elbújva egy fickóval beszélget telefonon, és amikor benyitottam, akkor gyorsan letette a telefont, és nem akarta elárulni, hogy kivel beszélt. Ekkor hirtelen felindulásból csúnya módon szakítottam vele, és esélyt sem adtam neki, hogy megmagyarázza a történteket. Pár nappal később a szüleim világosítottak fel, hogy csak azért titkolózott, mert egy romantikus karibi nyaralást próbált leszervezni kettőnknek, amibe őket is beavatta már hetekkel korábban.

2. Egy rövid ideig jártam egy tűzoltóval, aki egyszer gyújtott egy kis tüzet az udvaron, és azt várta, hogy eloltsam. Én viszont kinevettem, és mondtam neki, hogy oltsa el ő, ha már eleve ő gyújtotta meg, és amúgy is ő a tűzoltó kettőnk közül. Erre elkomorodott majd pedig eloltotta a tüzet, és közölte velem, hogy azonnal szakítanunk kell, mert ő nem tud egy olyan emberrel együtt lenni, aki nem veszi komolyan a tűzbiztonságot.

3. A volt barátnőm azért bontotta fel az eljegyzést, mert a szülei azt mondták neki, hogy a horoszkópjaink szerint egyáltalán nem passzolunk egymáshoz.

4. A volt barátnőmnek ByeAlex volt a kedvenc előadója, amit még meg is emésztettem volna, de egyszer azt találta mondani, hogy ByeAlex a jelenkor Shakespeare-je. Ekkor hangosan felnevettem, mert azt hittem, hogy csak viccel, mire nagyon kiakadt, és szakított velem, amiért nevetségesnek találtam a kijelentését.

5. A második randinkon elvittem vacsorázni a lányt egy étterembe. Én lazacot szerettem volna rendelni, mire a lány rám ripakodott a pincér előtt: Rendelj steaket vagy hamburgert, mint minden rendes férfi!

Én mégis inkább lazacot kértem, mire a lány szó nélkül felállt és elment.

6. A volt barátnőm úton a moziba eleresztett egy hangos galambot az autómban, majd vihorászva azt mondta: „Jobb kint, mint bent.”

Az még hagyján, hogy kis híján kiszédültem, de hát ez egy autó, nem pedig egy WC. Soha többet nem találkoztam vele.

7. Elmentünk egy étterembe, de a barátnőm azt mondta, hogy ő nem éhes, ezért csak magamnak rendeltem egy hamburgert. Míg elmentem a mosdóba, és visszaértem, már hiányzott a hamburgerem háromnegyede. Amikor kérdőre vontam, csak ennyit mondott: „Egy kicsit mégis megéheztem.”

8. Az előző barátom azért szakított velem, mert megettem egy darabka ananászt a hawaii pizzájáról.

9. A barátnőm azzal az indokkal dobott engem, hogy a vérem színe nem megfelelő árnyalatú, és szerinte nem vagyok egészséges.

10. Egy korábbi barátnőm azért szakított velem, mert egyszer 30 percig nem válaszoltam az üzenetére. Éppen vezettem, és azért nem írtam vissza neki azonnal, de szerinte ez nagyon gyenge kifogás volt.

11. A barátnőm egyszer nálam hagyta a fogkeféjét a fürdőszobámban. Nagyjából egy hónappal később, amikor megtalálta a szekrényemben, hatalmas patáliát csapott és szakított velem, ugyanis azt hitte, hogy a fogkefe egy másik lányé. Nem bírtam vele megértetni, hogy valójában az az ő fogkeféje.

12. A volt párom azért szakított velem, mert egyszer meglátta, hogy megölelek egy másik nőt. Az a másik nő a nővérem volt.

13. A volt párom azért szakított velem, mert egy rendezvényen tojássalátát merészeltem enni a jelenlétében annak ellenére, hogy előtte közölte velem, hogy ő ki nem állhatja a tojást.

14. Egyszer azért dobott egy srác, mert nem az ő édesanyja régi családi receptje alapján sütöttem neki palacsintát, hanem egy receptvideó alapján.

via