Emberek

Gusztustalan fotókat posztolt annak az étteremnek a konyhájából, ahol dolgozik, és azonnal kirúgták.

A múlt héten egy Nick nevű volt McDonald’s-alkalmazott olyan fotósorozatot tett közzé az üzlet undorító konyhájáról, amitől bárkinek felfordulna a gyomra.

Az egyik képen fekete, zsíros paszta látható egy fagylaltos tálcán, valamint rengeteg felgyülemlett, olajos szennyeződés a konyhai berendezések alatt.

Közben a louisianai Laplace-ben található McDonald’s üzlet vezetői, ahol Nick dolgozott, kirúgták őt, amiért megosztotta a vitatott fotókat a Twitteren.

Nick elmondta, hogy a vezetőknek meg kellene győződniük arról, hogy a fagylaltgépet naponta kitakarítják, de ő soha nem volt tanúja ilyen takarításnak, és hogy a konyhában uralkodó koszos állapotok legalábbis azóta fennálltak, hogy márciusban felvették.

„Néha a munkatársaim elejtették az ételt, és visszatették a vendégek tányérjára. Többször láttam, hogy ez megtörtént” – mondja a fiatalember, aki úgy érzi, hogy igazságtalanul bocsátották el.

„Nem érzem úgy, hogy bármi rosszat tettem volna. Azért áldoztam fel a munkámat, hogy megmutassam az embereknek, mit esznek valójában” – szellőztette meg.

A McDonald’s később közleményt adott ki:

„Elkötelezettek vagyunk a nagyszerű éttermek működtetése mellett, amelyek magas színvonalú ételeket, kiszolgálást és tiszta környezetet biztosítanak vendégeinknek.

Ennek része a fagylaltkiszolgáló berendezésünk, amely nem érintkezik semmilyen élelmiszerrel, és rendszeres és időben történő tisztításon kell átesnie”.”

via