A kávézóban aznap reggel forró kávé és megégett pirítós illata terjengett. Lily, aki már három éve dolgozott itt felszolgálóként, csendben járkált asztaltól asztalig, kezében tálcával. Visszahúzódó lány volt, a város szélén lakott, édesanyját gondozta.
„Egy kávét óvatosan, Lily!” – kiáltotta rá az egyik vendég, kiszakítva a reggeli csendet. Többen felnevettek, de Lily rezzenés nélkül töltötte ki a kávét, majd továbblépett.
Az ablak melletti sarokban egy ősz hajú férfi ült terepmintás kabátban. Lassan kortyolgatta italát, tekintete szinte végig Lilyt figyelte.
Amikor Lily leguggolt, hogy felszedjen egy szalvétát, a blúz ujja alól előbukkant egy tetoválás: fekete sólyom piros kereszttel a karmában.
A férfi keze a levegőben megállt a bögre körül. Felismerte az ábrát.
Felugrott, megragadta Lily csuklóját és felhúzta az ujját, hogy jobban lássa a tetoválást.
„Hol szerezted ezt a tetoválást?”
Lily megmerevedett, de próbált nyugodt arcot vágni.
„Csak egy mintát láttam a neten, megtetszett…”
„Ne hazudj!” – szólt keményen a férfi. „Én ismerem ezt a jelet. Egyetlen katonai egység viselte. Ismertem azt az embert, akin először láttam.”
A pillantásuk találkozott. Lily tudta, innen már nem menekülhet.
„Az apám viselte ezt a tetoválást,” suttogta könnyes szemmel. „Öt éves voltam, amikor meghalt. Anyám alig beszélt róla, ezért csináltattam magamnak emlékül.”
A veterán lassan visszaült, keze remegett.
„Az apád volt a parancsnokom. Egy titkos küldetésre indultunk. Ő mentett meg, én voltam az egyetlen, aki visszatért. Azt sem tudtam, hogy volt egy lánya.”
A kávézó elcsendesedett. Lily lesütötte a szemét. A férfi továbbra is fogta a kezét és halkan mondta:
„Soha ne takard el ezt a tetoválást. Ez nem csak egy dísz. Ez bizonyíték arra, ki volt az apád és mekkora áldozatot hozott. Te őrzöd az emlékét, Lily. Ő benned él tovább.”
