Emberek Férfiak Megható

Az egyedülálló apa hat fogyatékos gyermeket fogad örökbe: „Soha nem mondanám, hogy soha többé nem akarok gyereket.”

“Szülőnek lenni sokkal több, mint egy biológiai kapcsolat!”

Ben Carper nagyon szeretett volna apa lenni, ezért úgy döntött, hogy nem egy, hanem öt gyermeket fogad örökbe. Az egyedülálló apa inspiráló hatással lehet a férfiak számára, miután hat fogyatékkal élő gyermek felnevelésére vállalkozott.

Az angliai West Yorkshire-i Huddersfieldből érkező 36 éves fiatalember, Ben Carpenter a Ma reggel című műsorban beszélt az örökbefogadás folyamatáról és a megpróbáltatásokról. Nagy nehézség árán tudta csak összegyűjteni a pénzt a különböző fogyatékossággal élő gyermekei számára, akik speciális fejlesztési tevékenységeken kell részt vegyenek.

A gyermekek 2-13 év közöttiek, és olyan kihívásokkal küzdenek, mint az autizmus, vagy az agyi bénulás. De ez nem tartja vissza az apát attól, hogy mindent megtegyen a kedvükért. Az asztalos szakmában dolgozó férfi arra fordítja idejét és energiáját, hogy a lehető legjobb életet nyújtsa a gyerekeknek. Az első gyermekét 21 éves korában fogadta örökbe: “Csak apa akartam lenni, mindig is erre vágytam. Szerintem a gyereknevelés sokkal több, mint egy puszta biológiai kapcsolat” – mondta a férfi.

Ben azt is elárulta, hogy az örökbefogadási folyamat annak idején nem volt könnyű. Meleg és egyedülálló emberként számos akadályba ütközött. “Nagyon sokat kellett bizonyítsak magamnak és a külvilágnak is, de mivel nagyon akartam az egészet, a mércét magasra tettem” – mondta Ben.

“Soha ne mondd, hogy soha, én csak egyetlen gyereket szerettem volna évekkel ezelőtt, aztán lett kettő, majd pedig pedig három, és így tovább. Ki tudja, mi vár még a sarkon túl” – nyilatkozta a férfi.

“Nagyszerű barátaim vannak és édesanyám is mindenben támogat, éppen ezért nem volt nehéz apává válni” – tette hozzá.

Ben rajongásig imádja gyermekeit, de sajnos 2019-ben elvesztette hatodik gyermekét, Noah-t. A 2 éves gyermek gyomorfertőzés okozta szövődmények miatt halt meg.

Ben egyedülálló apaként nagy figyelmet kapott az online médiában, a barátai “szuperapának” hívják.

“Ez csak én vagyok, nem vagyok szuperapa. Csak szeretem, amit csinálok. Azt hiszem rendkívüli, amit csinálok, de bárki, aki ismer, tudja, hogy mennyire imádom a gyerekeket.” – mondta szerényen.

https://twitter.com/one_adoption/status/1311301244909215745?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1311301244909215745%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_c10&ref_url=https%3A%2F%2Fexplore.newsner.com%2Fben-carpenter-single-dad-adopts-six-children-special-needs-adoption-uk

Kattintson ide, ha adományozni szeretne, hogy segítsen Ben-nek létrehozni egy szenzoros szobát a gyermekei számára.

via