Emberek

„A vőlegényem két nappal a lánykérés után lefújta az esküvőt, amikor megtudtam miért, összeomlott a családom”

A 24 éves Mary körülbelül két éve házasodott össze a férjével, a 27 éves Bobbal, akit még az egyetemen ismert meg, de a boldogságuk majdnem semmivé foszlott nem sokkal az eljegyzés után, és a nő családja fontos szerepet játszott ebben.

Mary elmondta, hogy amikor elkezdte az egyetemet, a nővére, Jane, aki akkor már két éve ott tanult, bemutatta őt néhány barátjának, köztük Bobnak is. Azt is hangsúlyozta, hogy a nővérével ápolt közvetlen kapcsolata nagyon fontos volt számára azokban az években, és fantasztikus érzés volt, hogy a baráti társaságához tartozhatott.

Mary már az első pillanattól kezdve vonzódott Bobhoz, de mivel látta, hogy a nővére meglehetősen visszafogottan bánik a férfival, annak ellenére, hogy általában mindenkivel közvetlen és barátságos volt, nem közeledett hozzá, mert Jane és a baráti körük harmóniája mindennél fontosabb volt a számára.

Idővel azonban közelebb kerültek egymáshoz Bobbal, és Mary végül bevallotta az érzéseit Jane-nek. „Finoman figyelmeztetett, hogy Bob nem keresett kapcsolatot, és megszívleltem a tanácsát, a viszonzatlan érzések szúró fájdalma ellenére” – mondta Mary.

„Mégis, a 21. születésnapomon váratlan dolog történt. Bob, egy pillanatban, ami éppoly meglepő volt, mint amilyen őszinte, bevallotta az irántam táplált érzéseit. A kapcsolatunk onnantól kezdve kivirágzott, ami a szív kiszámíthatatlan útjainak bizonyítéka” – tette hozzá a nő.

Boldogságára azonban árnyékot vetett a közte és a nővére közt egyre növekvő távolság. Jane ugyan nem ellenezte nyíltan a kapcsolatát Bobbal, sőt, amikor megkérdezte erről, biztosította őt a támogatásáról, de Mary érezte, hogy az utóbbi időben eltávolodtak egymástól, és ez aggasztotta.

Mindeközben Jane-t eljegyezte középiskolai szerelme, Jim, aki velük ellentétben nem járt egyetemre, hanem egy építőipari vállalkozást vezetett az édesapjával, és amikor elég pénzt sikerült félretennie, megkérte szerelme kezét. Jane igent mondott, és hamarosan össze is házasodtak.

Egy évvel azután, hogy Jane megtalálta a boldogságot Jim oldalán, Bob is megkérte Mary kezét. A nő azonnal a családjához sietett, hogy megossza velük az örömhírt.

„Abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyták a számat, Jane szemei könnybe lábadtak. A reakciója, az érzelmek összetett szövevénye, zavarba hozott. A könnyein keresztül azt suttogta, hogy nagyon örül nekem. Anyám visszhangozta Jane érzéseit, de utalt valami olyan összetett dologra, amire nem gondoltam, és azt mondta, jobban oda kellett volna figyelnem Jane érzéseire – mondta Mary, aki nem értette családja reakcióját.

Az édesapja később elmondta, hogy Jane és Jim nehéz időszakot élnek át a kapcsolatukban, és Mary akkor ezzel magyarázta az aznap történteket. Később azonban kiderült, hogy ennél sokkal több rejlik a háttérben.

Alig néhány nappal később Bob a dühtől tombolva ért haza, és közölte Maryvel, hogy felbontja a jegyességüket. „Árulásról beszélt, egy összetört szívről, amelyet számomra ismeretlen tettek okoztak. Zavarodottságom pánikká változott, amikor megemlítette, hogy mindent elmondtak neki, és ottmaradtam az árnyakkal és az árulás vádjával küszködve, amit nem tudtam felfogni” – mondta Mary, akinek fogalma sem volt róla, mi történhetett, mivel Bob nem adott konkrét magyarázatot.

A nő ezután a családjához fordult vigaszért, és beszámolt a történtekről az édesanyjának, aki azzal nyugtatta, hogy Bob talán menekülni akart a kapcsolatukból valamilyen okból, aminek valójában semmi köze nincs Maryhez. Aztán az édesanyja kiment a konyhába teát főzni, de a nappaliban hagyta a telefonját, ami hamarosan megszólalt.

Mivel Jane neve jelent meg a kijelzőn, Mary felvette a telefont, de még mielőtt megszólalhatott volna, Jane, aki azt hitte, hogy az anyjuk van a vonal másik végén, olyan vallomást tett, ami sokkolta a húgát. „Sikerült, anya! Bob felhívott, és azt mondta, lemondta az esküvőt. Megcsináltuk!” – mondta Jane a telefonban.

Mary megpróbálta utánozni az édesanyjuk hangját, hogy még több részletre fényt derítsen, és felvette a beszélgetésüket, hogy bizonyítéka legyen a történtekről. „Nem hittem volna, hogy Bob elhiszi, hogy Mary megcsalta őt. A terv hibátlan volt. Holnap szeretném meghívni ebédre. Biztos vagyok benne, hogy az enyém lesz” – folytatta Jane.

Mary közölte az anyjával, hogy tud a tervükről, aztán elrohant, és azóta sem vette fel a kapcsolatot vele. A felvételt elküldte Bobnak, aki nem sokkal később visszatért hozzá, és bocsánatot kért tőle, de a nő úgy érezte, nem is tudna haragudni rá, hiszen őt is ugyanúgy átverték.

„Mindig is éreztem, hogy anyám Jane-t előnyben részesíti velem szemben, és ez a ki nem mondott igazság ott lógott a levegőben. Mégsem gondoltam volna, hogy részt venne az elárulásomban. Miután megtudtuk az igazságot, Bob és én a nővérem férjének, Jimnek is szóltunk, ami a későbbi válásukhoz vezetett. A tanulság világos: Jane beleesett abba a verembe, amit nekem ásott” – összegezte a történteket Mary, aki a családjából már csak az édesapjával tartja a kapcsolat, aki mellé állt ebben a kérdésben, bár nem hagyta el a feleségét.

via