Tragikus véget ért az Ozora Fesztiválról eltűnt Szolnoki Bence több mint egy hónapig tartó keresése. A 21 éves fiatal holttestét pénteken, a rendezvény területén kívül, egy kukoricásban találták meg.
A hírt az Ozora Fesztivál szervezői közölték vasárnap a közösségi oldalukon, miután tájékoztatásuk szerint a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette Bence halálát. A fiatalember a fesztivál helyszíni csapatának tagjaként dolgozott, részt vett a rendezvény felépítésében és működtetésében is.
Egy kukoricásban találták meg Szolnoki Bence holttestét
A rendőrség a Kontroll megkeresésére azt közölte, hogy péntek délután, mezőgazdasági munkálatok közben találtak egy holttestet Igar-Dádpuszta külterületén.
A hatóság tájékoztatása szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A haláleset pontos körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A halál okáról egyelőre nem közöltek további részleteket.
Az Ozora Fesztivál vezetése közleményében felidézte, hogy a rendezvényt előkészítő csapat tagjai az építkezés idején nap mint nap együtt élnek és dolgoznak, ezért Bence elvesztése az egész közösséget megrázta.
„Egy kollégánkat és közösségünk egyik tagját veszítettük el” – írták a szervezők, akik részvétüket fejezték ki a fiatal családjának és szeretteinek.
Több mint egy hónapja keresték az eltűnt fiatalt
A rendőrség eredeti körözési felhívása szerint Szolnoki Bence Donát július 24-én utazott egy Tolna vármegyei fesztiválra, ahol munkát vállalt. Egyik családtagja július 26-án tudott vele utoljára kapcsolatba lépni.
A család közösségi médiában közzétett felhívása szerint Bencét július 28-án, kedden délelőtt látták utoljára az Ozora Fesztivál környékén. Telefonon nem lehetett elérni, és közösségi oldalain sem jelentkezett.
Korábbi sajtóinformációk szerint eltűnése előtt konfliktusba került azzal a barátjával, akivel a rendezvényen tartózkodott. Ezután magával vitte telefonját, pénztárcáját, töltőjét és hálózsákját, ruháinak és felszerelésének jelentős részét viszont a sátorban hagyta.
Civilek, polgárőrök és kutató-mentők keresték
Augusztus 11-én civilek és polgárőrök indítottak összehangolt kutatást Bence megtalálására. A résztvevők a Sió mentét, az erdős területeket és a nehezen megközelíthető földutakat is átvizsgálták.
A Twice korábbi értesülése szerint Bencét Igar-Vámszőlőhegy közelében láthatták utoljára, amint telefonálás közben egy kukoricás felé indult, majd besétált a növények közé.
Néhány nappal később újabb nagyszabású akciót szerveztek Igar térségében. Az ország több pontjáról érkeztek civilek, polgárőrök, kutyás keresők és drónpilóták. A kutatást a Vácért Polgárőr Egyesület koordinálta, a munkába a Kutyák Határok Nélkül Egyesület is bekapcsolódott. A területek átvizsgálása akkor nem hozott eredményt.

