Állatok

20 évvel visszavonulása után kapták lencsevégre a 94 éves Gene Hackmant, aki ma már csak árnyéka egykori önmagának

Miután 2004-ben végleg visszavonult a színészkedéstől, a jelenleg 94 esztendős Gene Hackman távol tartotta magát a rivaldafénytől. Kerülte a nyilvános megjelenést, gyakorlatilag „lement a térképről”. Az Oscar-díjas egykori filmsztár azonban most úgy tűnik, visszatért: többször is látták őt sétálgatni, szinte ugyanabban a melegítőben.

A New York Post által megszerzett fényképek alapján, a nyugalmazott színészt legutóbb április 5-én kapták lencsevégre az új-mexikói Santa Fében. Hackmant többen is látták sétálni, baseball sapkában, mackónadrágban, mellényben és flanelingben. Bár túl van a kilencvenen, a filmsztár egész jól mozog, nincs szüksége sétabotra, miközben intézi az ügyes-bajos dolgait.

Gene Hackmant március 28-án is elcsípték a paparazzók, amikor feleségével, a 62 éves Betsy Arakawával közösen egy kiránduláson vettek részt. A színész nagyjából akkor is ugyanígy öltözködött, ami arra enged következtetni, hogy teljesen sportosra vette a figurát, és idős nyugdíjas éveire valószínűleg megszabadult az összes öltönyétől.

Köztudott, hogy a Mississippi Burning és a Bonnie & Clyde színésze a ’80-as évek óta az új-mexikói Santa Fében él. A zongoraművész Arakawát 1992-ben vette feleségül, de csak ritkán mutatkozik vele a nyilvánosság előtt. Ő a második felesége Faye Maltese után, akitől 1986-ban vált el, és akitől három gyermeke született.

Abban az évben, amikor visszavonulót fújt, Hackman interjút adott Larry Kingnek. Úgy fogalmazott: „Nem szeretek sokat beszélni magamról. Nem is tudom. Ugyanaz, mintha magamat nézném a filmen, kényelmetlenül érzem magam tőle. Szeretek színészkedni. Imádom ezt a részét”, de beszélgetni, interjúkat adni nem az erőssége” – vallotta be a filmsztár.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Did You Catch This? (@didyoucatchthistv) által megosztott bejegyzés

„Amikor csinálom, teljesen el vagyok ragadtatva. De amikor viszontlátom magam a vásznon, az olyan, mintha a nagyapámat látnám ott, vagy valami ilyesmi, tudod? [Miközben játszom] úgy gondolom magamról, hogy 21 éves vagyok. Te is így gondolod, tudom. Igen. De aztán, amikor látod magad, az már egy teljesen más történet” – vallotta a színész, akiről az is kiderült, az édesanyja miatt vágott bele a filmszakmába.

Bár a tengerészgyalogságnál szolgált négy évet, mielőtt belépett volna Hollywoodba, Hackman érdeklődését a színészkedés iránt az édesanyja keltette fel.

„Nagyon megtetszett James Cagney, Errol Flynn, Edward G. Robinson és az ilyen típusú filmek. Nagyon tetszettek nekem. Egyszer édesanyámmal egy filmet néztünk meg, és amikor kijöttünk az előcsarnokon keresztül, azt mondta: ’egyszer szeretném látni, ahogy ezt csinálod’. És ez volt minden, amire szükség volt. Mert én már akkor is meg akartam csinálni. De kell, hogy valaki mondja neked, vagy egy kicsit lökdössön. És ez az egyetlen dolog, amit valaha is mondott nekem a színészkedésről. Hogy azt akarta látni, hogy ezt csinálom” – idézte fel az emléket Hackman.

Röviddel azután felfedte a titkát: visszavonul a filmvászonról. „Valószínűleg mindennek vége… Próbálok vigyázni magamra. Nincsenek nagy félelmeim. A normális félelmem az elmúlástól van. Tudod, azt hiszem, mindannyian gondolunk erre, különösen, ha elérünk egy bizonyos kort. Biztos akarok lenni abban, hogy a feleségemről és a családomról gondoskodnak. Ezen kívül nincsenek nagy félelmeim” – vallotta be az Oscar-díjas színész.

Később, 2011-ben Hackman újabb interjút adott a GQ-nak, melyben arra utalt, hiányzik neki a filmszakma, és talán bele is menne egy újabb forgatásba, amennyiben „a saját házamban csinálhatnám, talán, anélkül, hogy bármit megzavarnának, és csak egy-két emberrel”.

Azt is elárulta, azt szeretné, ha „tisztességes színészként” emlékeznének rá, de más elvárása nincs, bár lehetne, hiszen „abban a korban vagyok, amikor már el kellene gondolkodnom az ilyesmin” – egészítette ki akkor a színész.

A nyugdíjas éveit Hackman a regényírásnak szentelte. Írt néhány történetet, mint például a 2013-ban kiadott Üldözés című thrillert. Ami a munkásságát, pályafutását illeti, annyit még megjegyzett Larry Kingnek: „Warren Beatty egy sztár. Tudod, Robert Redford is egy sztár. Brad Pitt… Én soha nem gondolok magamra így…”, viszont aligha bánt meg valamit a karrierje során.

via