Életmód

17 kép, amelyek megragadják a szíved és elszöknek vele

2020-ban 1,43 billió fénykép készült, és ezek 90,9%-át mobiltelefonokkal rögzítették. És bár telefonunk galériája tele lehet képekkel, csak néhányat érdemes örökre megőrizni közülük. És ha sok évvel később nézegetjük őket, olyan érzés lehet, mintha időutazást tennénk.

Vigyázz, mert mi a készítettünk egy összeállítást olyan képekből, amelyek csak arra várnak, hogy elrabolják a szívedet.

1. Apa és lánya ugyanúgy szundikál 34 év különbséggel.

2. „Az apám és én 1980-ban, a fiam és én 2018-ban.”

3. „Könnyek jöttek elő, de egy hatalmas mosoly is. Ez a kislány megváltoztatta az életemet, amióta csak találkoztunk.”

A levélben ez áll: „Lehet, hogy nem adtál nekem életet, de az biztos, hogy jobbá tetted az életemet. Köszönöm, hogy úgy szeretsz, mintha a sajátod lennék.

4. „A kutyám gondoskodik a feleségemről egy csípőműtét után. Általában egész nap szaladgál, de a műtét óta nem akar elmenni mellőle.”

5. „Adtam anyának egy takarót, amit apa ingéből készítettem. Ez az első karácsonya nélküle, mióta 2021 januárjában meghalt.”

6. „Apám jegygyűrűje a 2020 júliusában bekövetkezett halála óta eltűnt. Tegnap este a fiam megtalálta apa kedvenc foteljének párnái közt.”

7. „A nővérem megmentette ezt a kislányt, és új füleket adott neki.”

8. „Hm, van egy kis emberke a pulóvered alatt… nem tudom, tudtad-e.”

9. Az év legjobb szelfijének díját pedig Cat kapja!

10. „A mamámnál demenciát diagnosztizáltak, ami miatt „elfelejtette”, hogy skizofrén.”

„Most először tarthatja a kezében a dédunokáit.”

11. „A kutyusom, az első éjszaka velünk kölyökként, és 7 évvel később – ugyanabban az ágyban.”

12. „A fiamnak 5 hónapos korában már megvan a legjobb iskolai fotója.”

13. „Az én beagle-m ma lett 16 éves. Születése óta velem van.”

14. „Próbáltam csinálni néhány aranyos képet, miközben a macskámmal, Bradleyvel bújkáltam. Bradley-nek más tervei voltak.”

15. „Ez most már az én kicsikém.”

16. „Bárcsak megtartottam volna ezt a lendületet.”.”

17. „A lányom 2 perccel a születése után látta először az édesanyját”