Életmód

16 jóarc nagyszülő, aki mellett nem unatkozik a család

A laza és önzetlen nagymamák és nagypapák jobb hellyé teszik a világot a fiatalabb korosztály számára. Annyi vidámságot és örömet csempésznek a családtagjaik életébe, amiért nem lehetnek elég hálásak nekik. Ezért aztán becsüljük- és tanuljuk meg értékelni a velük eltöltött időt, amíg megvan rá a lehetőségünk. Bár ismerjük őket már egészen kicsi korunktól kezdve, még évtizedek múltán is képesek mindig valami újat mutatni a számunkra, amikor találkozunk velük. Persze, többek között ezért is vagyunk annyira odáig értük. Ezzel a kis összeállítással is szeretnénk megköszönni a drága nagyszülőknek, hogy vannak nekünk.

1. A nagyapám elárulta nekem az egyik titkát. Azt mondta, hogy amikor összevesznek a nagyival, akkor utána a kamrában mindig jó erősen meghúzza a befőttes üvegek tetejét, hogy később a nagyi kénytelen legyen az ő segítségét kérni a kinyitásukhoz, és ez alkalmat adjon a kibékülésre.

2. Próbáltam lemenni spárgába, de sehogy sem sikerült, mire a nagymamám megmutatta, hogyan is kell csinálni:

3. A nagyapámat megcsípte egy ártalmatlan kis pók, mire ő megdörzsölte a csípés helyét a kezén, majd lassan felnézett rám, és drámai hangon így szólt: „Na, már csak ez hiányzott! Ebben a korban én már nem fogok tudni megbirkózni azzal a felelősséggel, hogy én legyek a Pókember.”

4. Az olasz nagymamám meglátogatott engem külföldön, és nem érkezett üres bőrönddel.

5. A nagymamámnál töltöttem néhány napot, aki nem tudta, hogy gyárilag szakadt a farmerom, ezért kivette a szennyeskosrából és megvarrta nekem.

6. Elmentünk az állatkertbe a nagypapámmal, aki mindenképpen szeretett volna egy ilyen fotót magáról.

7. A nagymamám horgolt nekem egy terítőt a játékkonzolomra. Az egyik haveromnak annyira megtetszett, hogy megkérte a nagymamámat, horgoljon nekik is egyet.

8. Leültünk kártyázni a nagypapámmal, aki játék közben elővett egy gyógyszeres dobozt, és azt mondta:

– Ezt a szerencsejáték-függőségemre szedem.

9. A nagymamám igyekszik elkerülni a szomszédját, mert a bácsi szerelmes belé. A mai napon, amikor mégis összefutottak a folyosón, a következő párbeszédnek voltam a fültanúja:

A szomszéd bácsi:

– Átjössz hozzám vacsorára?

Erre a mamám szigorúan:

– Én nem szoktam enni.

10. Vettem ajándékba egy robotporszívót a nagyszüleimnek, hogy egy kicsit megkönnyítsem az életüket. A nagypapám viszont még nem igazán bízik benne, ezért követi mindenhová, és rajta tartja a szemét.

11. Vettem a nagymamámnak egy okostelefont, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis azóta mókásabbnál mókásabb fotókkal örvendeztet meg engem. A születésnapomon például ezzel a fotóval köszöntött fel engem:

12. A nagyim nagyon szereti a bacont, ezért amikor étterembe megy, mindig visz magával egy kis sült bacont a táskájában, hogy felturbózza vele a rendelt ételt.

13. A nagymamám tudja rólam, hogy rajongok a szuperhősös filmekért, ezért meglepetésből elkészítette nekem a Végtelen kesztyűt.

14. Amikor a nagyszüleim egyszer összekaptak, a nagymamám kivágta Leonardo DiCaprio fejét egy újságból, és ráragasztotta a nagypapám fejére a közös fotójukon.

15. Megkérdeztük a nagypapámtól, hogy ha majd egyszer itt hagy minket, akkor hagyományos temetést, vagy esetleg inkább hamvasztást szeretne, mire a nagyapám elnevette magát, és így szólt: Lepjetek meg!

16. A nagypapám 69. születésnapjára a nagymamám saját kezűleg készített neki egy ilyen tortát:

via