Emberek

13 gyerek, aki eseménydússá teszi a szülei életét

Ha egy házaspár úgy érzi, hogy túl egyhangúan telnek a mindennapjaik, akkor eljött az ideje, hogy eljátszanak a gyerekvállalás gondolatával, ugyanis mellettük garantáltan nem fognak unatkozni. A gyerekek a nap 24 órájában és az év 365 napján gondoskodnak arról, hogy szülők élete ne legyen eseménytelen.

1. A 9 éves gyermekemnek elmondtam, hogy ő és a testvére kisebb korukban néha mennyire bosszantóan tudtak viselkedni. Erre ő:

– Ja anya, dehát még csak gyerekek voltunk. Az volt a dolgunk, hogy bosszantóak legyünk.

2. A minap a kislányaim a frászt hozták rám, amikor gyanútlanul beléptem a nappaliba, és ez a látvány fogadott:

3. A repülőn a kislányommal már nem kaptunk közvetlenül egymás mellett helyet. Ugyanabban a sorban ültünk, de közöttünk volt a folyosó. A kislányom egy nyugdíjas pár mellett ült, akik rendeltek maguknak a stewardesstől üdítőt és rágcsálnivalót, mire a kislányom így szólt hozzájuk:

– Az anyukám azt tanította nekem, hogy meg kell osztani másokkal, amink van.

4. A 4 éves kislányom: Mit kapok érte, ha ma egész nap jó leszek?

Én: A gondoskodó szeretetemet.

Erre a 4 éves kislányom sírva: De nekem az nem kell!

5. A kisfiam megpróbálta lehűteni a „tüzesen csípős” chipset:

6. A kislányom elkezdett hisztizni az áruházban, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve a fejemre húztam egy vödröt, és elkezdtem neki énekelni, hogy eltereljem a figyelmét. Amikor végre abbamaradt a sírás és levettem a fejemről a vödröt, megláttam, hogy a gyermekem nincs ott mellettem, viszont a többi vásárló körém gyűlt és tátott szájjal bámulta, hogy mit művelek az áruház kellős közepén egy vödörrel a fejemen.

7. Megtanítottuk a gyerekünknek, hogy mi különbség a nők és a férfiak között. Egyik nap, amikor egy étteremben ültünk, elkezdte átismételni a tanultakat:

– Anyu, te egy nő vagy.

– Igen kicsim, jól mondod.

– Apu, te meg férfi.

– Így van kincsem.

Ezután egy idős nőre mutatott a mellettünk lévő asztalnál, és elkiáltotta magát:

– Ő meg egy boszorkány!

8. A kislányomnak már most nagyobb a kitartása, mint nekem valaha is volt:

9. A gyermekem ma reggeli hisztijei röviden:

– Nincs elég müzli a tejben

– Túl sok müzli van a tejben

– Nem kér almát

– Mégis kér almát

– Túl kicsi az alma

– Hámozva kéri az almát

– Mégis inkább héjastól kéri az almát

– Nem fér ki a feje a pulóvere ujján

10. A kisfiam ma összefirkálta az arcát filctollal, majd eszébe jutott, hogy valószínűleg mérgesek leszünk rá, ezért betekerte a fejét WC-papírral, hogy eltakarja. Ezután nekirohant fejjel a falnak, és úgy beütötte a kobakját, hogy be kellett vinnünk a balesetire. Csak egy átlagos hétvége, ha gyereked van.

11. Elmentem a kislányommal bevásárolni, és miközben a bevásárlókocsiban ült, egyszer csak becsukta a jobb szemét és elkezdett hangosan vicsorogva morogni, mint egy kalóz. Megfordultam, hogy levegyek egy konzervet a polcról, és akkor megláttam, hogy egy szemtakarót viselő férfi áll mellettünk. Sűrű bocsánatkérések közepette gyorsan eltoltam onnan a bevásárlókocsit a kislányommal.

12. A kisfiam odarohant hozzám és feltette a következő kérdést: „Apu, miért van a kocsidban egy mlltartó?”

A feleségem szikrákat szórt rám a szemeivel, majd kirohant a garázsba. Valósággal feltépte az autóm ajtaját és… meglátta ezt:

13. Amíg egy pillanatra nem figyeltem, a kisfiam kiderítette, hogy a kávém elég forró-e ahhoz, hogy megolvadjon benne a zsírkréta:

via