Emberek

12 taxis és utas, aki érezte, hogy ez nem egy megszokott utazás lesz

A taxisofőrök a munkájuk során mindenféle emberrel találkoznak, így aztán egy-egy fuvar során olyan dolgokat hallhatnak és láthatnak, amiket a taxi autón kívüli világban nem igazán. A taxizással eltöltött évek alatt olyan történetekkel lesznek gazdagabbak, amiket még idős korukban is emlegetni fognak. Persze az utasoknak is van azért mesélnivalójuk arról, hogy milyen szokatlan utazásban volt már részük egy taxiban.

1. Taxisként dolgozok, de nem vagyok az a társalgó típus, ezért kiraktam az autómban egy táblát a következő felirattal: „Kedves utasok! A sofőr siket-néma, ezért zenét játszik önöknek az utazás során.”

Működött is a dolog, és senki sem szólt hozzám egy szót sem az utak során, míg nem egyszer beszállt hozzám egy nő, aki meglepve megkérdezte tőlem, miután meglátta a táblát: „Ön tényleg siket-néma?”

Erre hátrafordultam, és rezzenéstelen arccal így válaszoltam: „Igen, az vagyok.”

Mire ő: „Oh, értem”, majd pedig elkezdett jelbeszéddel mutogatni nekem.

2. Egyszer kihívtak egy címre, ahol közölte velem a hölgy, hogy egy vemhes kecskét kellene elfuvarozonom. Először azt hittem, hogy csak viccel, de aztán elővezette a kecskét, és rögtön az arcomra fagyott a mosoly.

3. Beszálltam egy 50 év körüli pasi mellé a taxiba, aki azonnal észrevette, hogy eléggé frusztrált vagyok, és megkérdezte, hogy szeretném-e egy kicsit kiengedni a gőzt. Aztán mielőtt még bármit is válaszolhattam volna, elindított valami hörgős, üvöltős metál zenét és azt mondta, hogy kezdjek el én is olyan hangosan ordítani a zenére, amennyire csak bírok. Először visszakoztam és furának találtam a szituációt, de aztán beadtam a derekam, és el kell ismernem, hogy nagyon jó érzés volt.

4. Egy buliba mentem és a taxiban próbáltam meg elvégezni az utolsó simításokat a sminkemen. A taxisofőr meglátta, hogy mit csinálok és félrehúzódott, megállította a taxiórát, majd pedig így szólt: „Igazítsa csak meg nyugodtan a sminkjét, mert ha véletlenül elrontja menet közben egy kátyú miatt, akkor kevesebb borravalót fogok kapni.” Jót nevettünk a dolgon, és természetesen ment neki a borravaló.

5. Apám taxisofőr, és a minap megtörtént vele az, amiről azt gondolta, hogy csak a filmekben lehetséges. Bepattant mellé egy férfi, és így szólt: „Kövesse azt az autót, bármerre is megy!” Apám annyira élvezte dolgot, hogy még pénzt sem kért el a fuvarért.

6. Taxisofőrként megtanultam, hogy sosem szabad azt mondani egy párnak, hogy emlékeid szerint már fuvaroztad őket korábban, ugyanis taxisként általában a férfit azt jól megjegyzed (mert ők szoktak fizetni az út végén), de előfordulhat, hogy a velük utazó hölgy nem ugyanaz, mint a múltkor. Ez pedig igen kellemetlen szituációt eredményezhet.

7. Felvettem egy lányt, aki miután megadta a címet, megkérdezte, hogy mennyi idő alatt érünk oda. Mondtam neki, hogy kb. 25-30 perc, mire ő felhívott valakit, és közölte vele, hogy 10 percen belül ott lesz. Ezután persze az út alatt kétszer is visszahívták őt, hogy hol van már. Nem értem, hogy mi értelme volt hazudni már az elején, hogy aztán újra és újra hazudnia kelljen.

8. Útközben megkértem a taxisofőrt, hogy álljon meg egy boltnál, majd pedig utánam kiabált az autóból, hogy hozzák már neki is néhány fánkot. Vettem három fánkot, ő pedig hálából az utunk végén a fuvardíjból duplán levonta a fánkok árát.

9. Régebben esténként gyakran taxival mentem haza, és feltűnt, hogy taxisofőrök nem indulnak el azonnal, miután kiszálltam, hanem mindig megvárják, hogy bemenjek a lépcsőházba. Meglepődtem, hogy ennyire kedvesek és gondoskodóak a sofőrök, hogy így vigyáznak a hölgyek biztonságos hazajutására, aztán egy idő után leesett, hogy ilyenkor csak azért állnak még ott egy ideig, mert várják az új fuvart.

10. Bepattant mellém egy férfi, aki azt mondta, hogy biztosra veszi, hogy valaki folyamatosan figyeli és követi őt. Fél órát kocsikáztunk céltalanul a városban anélkül, hogy bárki is jött volna utánunk. Végül az utas visszavitette magát arra a helyre, ahonnan elindultunk.

11. Beszállt a taximba egy fickó, aki egyszer csak hátulról lágyan átölelte az anyósülést és elkezdett pajkos bókokat suttogni a fejtámlának. Azonban ennyinél még nem állt meg, és lassan közelebb hajolt, becsukta szemét, majd cuppanós csókokat adott a fejtámlának. Hirtelen nem tudtam, hogy hogyan reagáljam le a dolgot, ezért inkább meg sem szólaltam. Az út végén a fickó könnyes búcsút vett az anyósüléstől, nekem pedig hatalmas borravalót adott a fuvarért.

12. A taxiban beszélgetésbe elegyedtem a sofőrrel, aki miután megkérdezte, hogy mit dolgozok, elkezdte ecsetelni, hogy velem ellentétben neki milyen jó munkája van, ugyanis ő a saját maga főnöke, és nincs senki, aki utasítgathatná. Ekkor faarccal így szóltam hozzá: „Itt fordulj balra.”

Azt hiszem, hogy vette a célzást.

via