Emberek

11 kisgyerek, aki szokott fejtörést okozni a szülőknek

A gyerekek képesek elgondolkodtatni, megríkatni, felvidítani és felbosszantani is a szüleiket, szóval az édesanyukák és az édesapukák az érzelmek széles skáláját tapasztalhatják meg nap mint nap a gyerekeiknek köszönhetően. Szülő legyen a talpán, aki ezt mindig megfelelően tudja kezelni.

1. Az idősebbik fiamnak szemet szúrt, hogy ősz hajszálak jelentek meg a fejem tetején, ezért megkérdezte:

– Apa, miért vannak szürke hajszálaid?

– Azért, mert öregszem.

Ekkor az öccsére nézett, és így szólt hozzá:

– Nem hiszem, szerintem ez inkább miattunk és anya miatt van.

2. A kislányommal videókat néztünk a neten, ám az egyiknél úgy gondoltam, hogy nem neki való, és mondtam neki, hogy szerintem jobb lenne, ha ezt a videót nem néznénk meg, mire ő: „Nem muszáj nézned, ha félsz. Megnézhetem egyedül is.”

3. A kislányom azt mondta, hogy nem akar iskolába járni, és kérdezte, hogy miért nem hagyhatja abba, mire elmagyaráztam neki, hogy az törvénybe ütköző lenne, és engem börtönbe zárnának. Ekkor a kislányom megpaskolta fejemet, és így szólt:

– Amiatt ne aggódj, majd meglátogatlak.

4. Ovi után otthon a gyermekem elkezdett kipakolni a hátizsákjából egy csomó konzerves ételt. Megkérdeztem tőle, hogy honnan vannak, mire azt felelte, hogy az oviban kapta, miután azt mondta az óvó néninek, hogy éhes, és otthon nincs mit ennie. Másnap, amikor visszavittük a konzerveket, nem győztem magyarázkodni és bocsánatot kérni.

5. Az 5 éves kisfiam: Apu, neked sok pénzed van?

Én: Hát tudod én más értelemben vagyok gazdag. Például van egy szép, szerető családom.

A kisfiam: Aha, szóval akkor csóró vagy…

6. A kisfiam egyik reggel azt mondta, hogy neki már felesleges tovább iskolába járnia, ugyanis már kívülről tudja 10 dinoszaurusz nevét is.

7. A gyermekem elkezdett hisztizni egy áruházban, amiért nem akartam megvenni neki egy játékot. Mondtam neki, hogy ha nem fejezi be, akkor most azonnal hazamegyünk, és mivel esze ágában sem volt abbahagyni, ezért felkaptam őt, és megindultam vele a kijárat felé. Ekkor hirtelen elkezdte azt kiabálni, hogy „Bácsi, tegyen le! Bácsi, tegyen le!” Minden szem ránk szegeződött, én pedig hiába mondogattam, hogy az édesapja vagyok, a biztonsági őrök feltartóztattak, és igazolnom kellett magunkat, hogy kiengedjenek.

8. Gyerekek focimeccsén voltam bíró, és amikor az egyik kissrácot eltalálta a labda, elkezdett pityeregni. A társai elkezdték vigasztalni, mire így szólt hozzájuk: „Nyugi, jól vagyok. Csak azért sírok, hogy meccs után az anyukám vegyen nekem fagyit.”

9. A kisfiam nem akarta megenni a vacsoráját, ezért mondtam neki, hogy ha nem eszi meg, akkor kikapcsolom a tévét. Ekkor felállt a székből, odament a tévéhez és kikapcsolta, majd pedig bement a szobájába rajzolni. Otthagyta a tévét és a vacsorát is… azt hiszem, hogy ezt nevezhetjük sakk-mattnak.

10. Az 5 éves kisfiammal utaztunk a metrón, és észrevettem, hogy elég feltűnően bámulja a mellette ülő csinos, fiatal nőt. Majd aztán hirtelen a kisfiam megkocogtatta a vállát, és így szólt hozzá:

– Nekem nagyon sok legóm van ám. Ha eljössz hozzánk, akkor megmutatom neked.

11. Nehéz napom volt a melóban, és amikor a hazaértem a kislányom így fogadott:

– Az a legfontosabb munkád, hogy az apukám vagy, és ebben te vagy legjobb. Ha majd anyu elhagy téged egy másik apuért, én azt fogom mondani neki, hogy a régi apukám a kedvencem.

– Köszönöm kislányom… amúgy anyu hol van?

via